A balkáni migrációs útvonalon érkező egyre több gyermek védelmében tett felhívást, és veszélynek nevezte a születések számának csökkenését a "demográfiai télben" élő Olaszországban Ferenc pápa vasárnapi beszédében, amelyet hetek óta először hívők jelenlétében mondott el.

Ferenc pápa december 20-tól interneten keresztül mondta el beszédeit. A koronavírus-járvány miatti korlátozások országos enyhítése után ez volt az első vasárnap, amikor ismét a pápai lakosztály Szent Péter térre néző ablakából beszélt. A katolikus egyházfő szavait az esős időben néhány száz hívő hallgatta: a pápa külön köszöntötte azokat a spanyol szerzetesnőket és olasz fiatalokat, akik rendszeresen jelen vannak a vatikáni téren.

Ferenc pápa imádkozott azért, hogy legyen béke Mianmarban, ahol február elsején katonai hatalomátvétel történt. Az egyházfő nemzeti stabilitást, társadalmi igazságosságot, demokratikus együttélést sürgetett az országban, ahol 2017-ben tett látogatást.

Az egyházfő szorgalmazta a balkáni migrációs útvonalon, felnőtt kíséret nélkül érkező gyermekek megvédelmezését. A pápa elmondta, úgy értesült, "nagyon sokan és drámai helyzetben" vannak a család nélküli kiskorúak, akiket számos veszély fenyeget. Ferenc pápa kötelességnek nevezte a gyermekekről való gondoskodást, és segítésükre humanitárius folyosók létrehozását sürgette.

Olaszországot fenyegető veszélynek nevezte a születések számának zuhanásszerű csökkenését, és azt hangoztatta, hogy a "demográfiai télből" a gyermekek születésének tavasza vezethet ki. Az olasz statisztikai hivatal felmérése szerint 2020-ban az előző évhez képest húsz százalékkal csökkent, és négyszázezer alá esett az újszülöttek száma, ami az utóbbi százötven év legalacsonyabb adata.

Ferenc pápa emlékeztetett a betegek február 11-án sorra kerülő egyházi világnapjára. Kijelentette, a betegek ápolása az egyház számára nem pusztán egy választási lehetőség, hanem szerves részét képezi az egyház küldetésének.

(MTI)