Kaisz Szaíd tunéziai elnöknek címzett üres boríték érkezett a héten az észak-afrikai ország államfői hivatalába, a levelet kibontva az egyik munkatárs megbetegedett és időlegesen megvakult - közölte csütörtökön a hivatal.

A tájékoztatás szerint az államfő jól van, mivel hozzá nem jutott el a küldemény. Az incidenst az államfői hivatal "gyatra mérgezési kísérletnek" minősítette.

A borítékon feladót nem tüntettek fel. A hivatalvezető nyitotta ki, de üres volt. Azonban "amint kinyitotta, rosszul lett, majdnem elájult, szinte teljesen elveszítette látását, és fejfájása alakult ki" - áll a közleményben. A hivatalvezetőt egy katonai kórházba szállították. Egy másik munkatársnál hasonló tünetek mutatkoztak, de jóval enyhébb formában.

A borítékot iratmegsemmisítőbe tették, a maradványokat pedig a belügyminisztériumba vitték elemzésre.

Egyelőre nem tudni pontosan, milyen anyag lehetett a küldeményben.

Az észak-afrikai országban január 16. óta tiltakozások folynak az egyre romló gazdasági helyzet és a koronavírus-járvány okozta válság miatt.

(MTI)

Korábban írtuk: A tunéziai elnök Izraelt bírálta - a zsidók nem tartják kielégítőnek a magyarázkodását