Ugrás a cikkhez
Reklám

Az iráni hatóságok szerdán megerősítették, hogy a nemzetközi szabályok szerint készek kifizetni a kártérítést az ukrán utasszállító repülőgép januárban tévedésből történt lelövése miatt. A katasztrófában 176 ember vesztette életét.

Laja Dzsonejdi jogi ügyekért felelős iráni alelnök, akit az IRNA iráni hírügynökség idézett, kijelentette, hogy az ügyet jelenleg bíróságok vizsgálják.

"Felelősséggel tartozunk az áldozatok családjai iránt, ami a polgári jogi felelősséget és a pénzügyi kártérítést illeti. A feltételeket tekintve a nemzetközi precedenseket és eljárásjogot vizsgáljuk. Az állampolgárságtól függetlenül elismerjük az áldozatok egyenlőségének elvét. Ezek kizárólagosan jogi kérdések, amelyeket nem szabad átpolitizálni" - hangsúlyozta Dzsonejdi.

Mohszen Baharvand iráni külügyminiszter-helyettes október 28-án jelentette be, hogy Teherán kész felgyorsítani Kijevvel az egyeztetéseket az utasszállító ügyében.

A legutóbbi, október végén tartott tárgyalási fordulóban a baleset műszaki és jogi részleteivel foglalkozó szakértőknek nem sikerült megállapodniuk a kártérítésről. A felek mindazonáltal közölték, hogy az egyeztetések így is konstruktívak voltak. A Farsz iráni hírügynökség akkori beszámolója szerint a következő tárgyalásokat november végén vagy december elején tartják az ukrán fővárosban, Kijevben.

Az ukrán nemzetközi légitársaság Teheránból Kijevbe tartó Boeing 737-ese január 8-án, nem sokkal a felszállás után zuhant le az iráni főváros közelében. Az iráni hatóságok először balesetről beszéltek, majd elismerték, hogy az iráni Forradalmi Gárda légvédelme lőtte le a gépet tévedésből. A repülőn 176 ember volt, és senki sem élte túl a tragédiát. Az iráni polgári repülési igazgatóság júliusi jelentése szerint a katonai radar hibás kezelése, valamint több emberi mulasztás vezethetett az ukrán gép lelövéséhez.

(MTI)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából