Joe Biden demokrata párti elnökjelölt megnyerte az amerikai elnökválasztást, miután Pennsylvaniában is ő kapta a legtöbb szavazatot - jelentette a CNN szombaton. /Bővített hír./



Fotó: Sean Gallup/Getty Images

Az Egyesült Államok északkeleti részén fekvő államban a hírcsatorna összesítése szerint Biden a szavazatok 98 százalékának feldolgozása alapján 3 345 724 szavazatot kapott, míg a hivatalban lévő, republikánus párti Donald Trumpra 3 311 310 ember szavazott. A kettejük közötti különbség 34 414 szavazat.

Az elnököt hivatalosan a decemberben összeülő, 538 tagú elektori kollégium választja majd meg, ahol a győztesnek 270 elektor szavazatára van szüksége az elnökké választáshoz. Biden Pennsylvania megnyerésével jelenleg 273 elektor támogatását bírja a CNN szerint, mig a hivatalban lévő elnök, Donald Trump 213 elektor támogatását bírja.

A hivatalban lévő elnökkel rendre szembehelyezkedő CNN összesítése szerint még négy államban nem biztos a választás kimenetele. Ezek közül háromban szintén Biden áll az élen. Nevadában a voksok 93 százalékát számolták már meg, és Biden mintegy 32 ezer vokssal, 1,8 százalékponttal vezet. A szomszédos Arizonában mintegy 20 ezer szavazat Biden előnye, ami 0,6 százalékpontos különbség. A délkeleti Georgiában a legkisebb az elnök demokrata párti kihívójának előnye. Ott a voksok 99 százalékát számolták már össze, és Bidenre mindössze hétezerrel voksoltak többen, mint Trumpra. Észak-Karolinában Donald Trump vezet, mintegy 76 ezer szavazattal. Ha minden államban ennek megfelelően alakul a végeredmény, akkor Joe Biden 306 elektori vokssal arathat győzelmet.

Trump közben továbbra is arról tweetel, hogy ő győzött, ráadásul nem kicsit:

I WON THIS ELECTION, BY A LOT!

— Donald J. Trump (@realDonaldTrump) November 7, 2020

Egyik előző tweetjében pedig azt állította, hogy több tízezer levélszavazat a választás napján urnazárás után érkezett be, ami szerinte törvénytelen.

Az elnök kampánystábja által szombaton körbeküldött közleményben azt írják, hogy hétfőn megindítják a bírósági eljárásokat, mert "az amerikai nép becsületes választást érdemel, ami azt jelenti, hogy a jogszerű szavazatokat mind meg kell számolni, a törvénytelenül leadott voksokat pedig nem". A közlemény egyúttal azzal vádolja Joe Biden kampánycsapatát, hogy a Trump-csapat megfigyelőit nem engedik be a szavazatszámlálásra, valamint, hogy hamis, fabrikált, illetéktelenek által és elhunytak nevében leadott voksokat akarnak beszámoltatni.

"Mit rejteget Biden? Nem nyugszom egészen addig, amíg az amerikai nép meg nem kapja azt a becsületes szavazatszámlálást, amelyet megérdemel és amelyet a demokrácia megkövetel" - írja közleményében Donald Trump.

Frissítés: volt elnökök gratuláltak, a golfozó Trump szerint még nincs vége

Joe Biden először Twitter-bejegyzést tett közzé, majd közleményt is kiadott. A Twitteren azt írta: "Amerika, megtiszteltetésnek veszem, hogy engem választottál nagyszerű országunk irányítására. Az előttünk álló munka kemény lesz, de azt megígérhetem, hogy minden amerikai elnöke leszek, függetlenül attól hogy rám szavazott-e vagy sem".

Később kiadott közleményében hangsúlyozta: "megtiszteltetéssel és alázattal" veszi tudomásul az amerikai nép bizalmát, amelyet iránta és alelnökjelöltje, Kamala Harris iránt tanúsított. "Példátlan akadályok közepette, rekordszámú amerikai szavazott. Bizonyítva ismét, hogy a demokrácia mélyen az amerikaiak szívében lakozik" - fogalmazott Biden.

A politikus megismételte péntek éjjel mondott beszédének egyik elemét: "a kampánynak vége, it az ideje, hogy félretegyük a haragot és az éles retorikát, és egy nemzetként öszefogjunk".

Három volt demokrata elnök, Barack Obama, Bill Clinton és Jimmy Carter már gratulált Joe Bidennek. Közleményében Obama úgy fogalmazott: Biden "tudja, mi kell az elnökséghez, és máris ennek megfelelően viselkedik".

Hozzáfűzte: Biden a Fehér Házban "olyan különleges kihívások sorozatával találja majd szemben magát, amilyennel hivatalba lépő elnök még nem találkozott". A volt elnök - aki mellett Biden nyolc éven keresztül alelnökként dolgozott - arra biztatott minden amerikait, hogy adjon esélyt Bidennek, és támogassa őt.

Bill Clinton a Twitteren, Carter pedig közleményben gratulált Bidennek és Kamala Harrisnek.

"Amerika hallatta a hangját, és a demokrácia győzedelmeskedett" - írta a mikroblog-bejegyzésben az Egyesült Államok 42. elnöke, Bill Clinton. Egyben azt jósolta, hgy Biden és Harris "mindannyiunkat szolgálni fog, és összefog bennünket".

Közben Donald Trump amerikai elnök - akit golfozás közben ért a hír, hogy Biden győzött Pennsylvaniában, és győzni fog Nevadában is - újabb közleményében leszögezte: "az egyszerű tény az, hogy a választásnak nincs vége. Joe Bident még egyik államban sem igazolták hivatalosan győztesként, kivált igaz ez az erősen vitatott államokra, ahol kötelező újraszámlálás lesz, vagy azokra, ahol kampányunk érvényes és legitim jogi eljárásai után születik meg a végső győztes".

Az elnök hozzátette: hétfőtől megindítják a bírósági pereket annak érdekében, hogy "biztosítsuk a választási törvények teljes körű tiszteletben tartását, és hogy a jogszerű győztest iktassák majd be".

(MTI nyomán)

Kapcsolódó: Merkel, Macron és Johnson gratulált Bidennek

Korábban írtuk:

- Videók, tanúvallomások az amerikai választás elcsalásáról: a "mi" kommunistáink kismiskák voltak ezekhez képest

- Ez a Joe már csak ilyen

- Nem is értjük, miért kételkednek egyesek az amerikai szavazatszámlálók pártatlanságában
- "Szavazatözön Bidennek az égből" - így csalhattak a demokraták
- Rejtélyesen eltűnt előnyről, nagy mennyiségben talált Biden-szavazatokról ír Trump a demokrata államok esetében

- Amerikai (rém)álom