Négy civil halálos áldozata van a hétfő esti bécsi merényletnek, két férfi és két nő, járókelők. Egy merénylő, akit a rendőrök lelőttek, az Iszlám Állam terrorszervezet szimpatizánsa volt - közölte reggeli sajtóértekezletén az osztrák belügyminiszter és a bécsi rendőrfőkapitány.

Ez utóbbi állítással kapcsolatban, a nyomozás érdekeire hivatkozva, részletekbe nem bocsátkoztak.



Rendőri motozás a Mariahilferstrassén (fotó: Roland Schlager / AFP)

Bécsben ezer rendőrt vetettek be esetleges további merénylők felkutatására és az eset kivizsgálására. A hatóságok azt tanácsolják az embereknek, hogy kerüljék el a belvárost.

"Nem zárható ki, hogy van még szökésben elkövető" - jelentette ki Karl Nehammer belügyminiszter. Elmondta, hogy a lelőtt merénylőnél egy lőfegyver volt, illetve egy robbanóöv utánzata. Ez utóbbival valószínűleg a férfi további pánikot akart kelteni.

Korábban a rendőrség arról számolt be, hogy több fegyveres kezdett el lövöldözni Bécs belvárosában, este nyolc óra körül, hat különböző helyen. A hatóságok tizenhét sebesültről is beszámoltak, egyikük egy rendőr. Nehammer azt is mondta, hogy legalább egy gyanúsított szökésben van. Otthonát - terhelő anyagokat keresve - átkutatták. A belügyminiszter hangsúlyozta, hogy a merénylettel Ausztria értékeit és demokratikus társadalmát érte támadás.

A fegyveresek hétfő este azokra nyitottak tüzet, akik a bécsi kávézókban és éttermekben az új koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások kezdete előtt igyekeztek kihasználni a szórakozás adta utolsó lehetőségeket. Ausztriában hétfő éjféltől egy hónapra bezártak a szórakozóhelyek.

Sebastian Kurz osztrák kancellár órákkal a merénylet után azt mondta, hogy galád terrortámadás ártatlan áldozatokat követelt az ország fővárosában. Hozzátette, hogy az egyik támadót semlegesítették, de úgy tűnik, hogy több társa szökésben van. A hatóságok tudomása szerint ismétlőfegyverekkel vannak felszerelkezve. Ez arra utal, hogy jól felkészültek tettükre.

A közösségi médiában megjelent, nem ellenőrzött felvételeken az volt látható, hogy fegyveresek lépkednek az utcán, és véletlenszerűen adnak le lövéseket emberekre, többeket megsebesítve. Kurz kijelentette, hogy vizsgálják a támadás indítékait, nem zárható ki, hogy antiszemita indíttatású volt, mivel zsinagóga közelében történt. Az épület egyébként a merénylet idején zárva volt.

A belügyminiszter közölte, elrendelték, hogy a hadsereg őrizze a város kulcsfontosságú létesítményeit, miközben jól felfegyverzett rendőrök százai a támadók után kutatnak. A politikus egyben felszólította a főváros lakosait, hogy maradjanak otthonaikban, kerüljék el Bécs belvárosát, a szülők pedig ne küldjék óvódába, iskolába gyerekeiket kedden.

Michael Ludwig bécsi polgármester arról számolt be, hogy a 17 sebesültet kórházban ápolják, legkevesebb hat ember állapota súlyos.

Oskar Deutsch, a bécsi zsidó közösség feje arról beszélt, nem tisztázott, hogy a zsinagóga lett volna a támadás célpontja. Schlomo Hofmeister rabbi azt mondta, hogy ablaka alatt azt utcán látott egy férfit, aki a bárokban ülő emberekre lövöldözött. Legalább száz lövést adott le - tette hozzá.

Bécsben született az integráció csodája

Bécsben született és nevelkedett a hétfő esti terrortámadás egyik elkövetője, akit a rendőrök lelőttek - írta a Falter című osztrák hetilap szerkesztője, Florian Klenk a Twitteren kedden.

A húszéves Kurtin S. albán gyökerekkel rendelkezett, de szülei eredetileg Észak-Macedóniából származnak. A rendőrség úgy véli, nem ő tervelhette ki a merényletet - tette hozzá Klenk, informátorai megnevezése nélkül.

A férfit az osztrák hírszerzés is ismerte, mert egyike volt annak a 90 osztrák iszlamistának, aki Szíriába akart utazni.

Szijjártó: itt az ideje ébresztőt fújni

Elképesztő terrorhullám tört Európára, itt lenne az ideje ébresztőt fújni, valamint annak, hogy a kontinens összefogjon a terrorral szemben - közölte az előző esti bécsi merényletre reagálva Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd hajnalban.

"Észre kell venni, hogy Európa biztonsága és ezzel együtt az európai életforma áll támadás alatt" - írta Szijjártó Péter a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben, amelyben szolidaritásáról biztosította Ausztriát.

"Osztrák barátaink mellett állunk, számíthatnak ránk. Európának, az európai nemzeteknek meg kell védeniük magukat az elharapózó eszetlen erőszakkal szemben, mert különben nagy baj lesz" - hangsúlyozta a jelenleg Kambodzsában tartózkodó külügyminiszter.

Trump: meg kell állítani az ördögi terrorizmust

Meg kell állítani az ördögi terrorizmust - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a Twitteren szerdára virradóra közzétett állásfoglalásában, mellyel a hétfő esti bécsi terrortámadásra reagált.

"Imádkozunk a bécsi emberekért az Európában elkövetett újabb ördögi terrorakció után" - fogalmazott az amerikai elnök a mikroblogbejegyzésben, amelyet utolsó, Michiganben tartott kampányrendezvénye után tett közzé. Donald Trump hangsúlyozta, hogy "ezeknek az ártatlan életeket követelő gonosz támadásoknak" megálljt kell parancsolni. Hozzáfűzte, hogy az Egyesült Államok Ausztria, Franciaország és egész Európa mellett áll a terrorizmus, köztük a radikális iszlamista terroristák elleni küzdelemben.

Robert O'Brien amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó közleményben szögezte le, hogy "nincs mentség az ilyen gyűlöletre és erőszakra".

Reagált a bécsi terrortámadásra Joe Biden, a demokraták elnökjelöltje is. A politikus "rettenetes terrorista támadásnak" nevezve a terrorakciót, egységes fellépést sürgetve a gyűlölet és az erőszak ellen.

Orbán: teljes mellszélességgel Ausztria polgárai mellett állunk

Magyarország teljes mellszélességgel Ausztria mellett áll, és kész mindent megtenni, hogy közösen megmentsék Európát a terrortámadás-sorozatoktól - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán kedden közzétett videóban, az előző napi bécsi merényletre reagálva.

A kormányfő közölte: "megrendülve és feldúlva állunk most itt" az osztrák fővárost ért terrortámadás hírére.

"Ahogy itt, Budapesten mondják, mi sógorok vagyunk, az önökkel szembeni támadás a velünk szembeni támadás, az önök fájdalma a mi fájdalmunk, az önök kihívásai a mi kihívásaink is" - fogalmazott, hangsúlyozva, hogy Magyarország teljes mellszélességgel Ausztria polgárai mellett áll.

Az áldozatokért imádkozunk, a családtagoknak pedig sok lelki erőt kívánunk - tette hozzá Orbán Viktor.

"Legyetek biztosak abban, kedves Sebastian, hogy mi mellettetek állunk, és mindent megteszünk, hogy sikerüljön elrettenteni a jövőbeni elkövetőket, hogy kézre kerítsétek az elkövetőket" - biztosította Sebastian Kurz osztrák kancellárt a miniszterelnök.

Videóüzenetében a kormányfő sok erőt kívánt Ausztriának, kijelentve: "készen állunk arra, hogy mindent megtegyünk közösen veletek, hogy megmentsük Európát az olyan terrortámadás-sorozatoktól, amelyeket az elmúlt napokban kellett elszenvedni".

Az osztrák belügyminiszter és a bécsi rendőrfőkapitány kedd reggeli tájékoztatása szerint négy civil halálos áldozata van a hétfő esti bécsi merényletnek, két férfi és két nő, járókelők. Egy merénylő, akit a rendőrök lelőttek, az Iszlám Állam terrorszervezet szimpatizánsa volt - közölték.

Korábban írtuk: Terror a bécsi Bermuda-háromszögben: hat helyszínen hajtottak végre támadást, egyik elkövetőt lelőtték, többeket begyűjtöttek

Lövések dördültek, egy merénylő pedig felrobbantotta magát hétfő este Bécs központjában – írta egy rendőrségi szóvivőre hivatkozva a Kronen Zeitung, de később mint kiderült, robbantás nem volt, robbanóöv viszont lehetett az egyik támadón. A lap szerint az osztrák főváros egyik zsinagógáját érte támadás a Seitenstettengassén. /Frissülő cikk./



Fotó: Georg Hochmuth / APA

A Kurier hét halottról és több sebesültről számol be.

A halálos áldozatok között van egy rendőr is.

 

#Eilt #Aktuell läuft ein größerer Polizeiieinsatz in der #InnerenStadt. Wir sind verstärkt mit unseren Kräften vor Ort. Genauere Umstände werden derzeit erhoben. Sobald wir näheres haben, erfahren Sie es hier.

— POLIZEI WIEN (@LPDWien) November 2, 2020

 

A helyszínen, a Schwedenplatz környékén most hatalmas a rendőri készültség, a hatóságok pedig felszólították az ott élőket, hogy maradjanak otthon, aki teheti, kerülje a környéket, és senki ne posztoljon fotót és videót. Karl Nehammer belügyminiszter megerősítette, hogy terrortámadás történt, a tárcája pedig később közölte, hogy egy merénylőt őrizetbe vettek. A Kronen Zeitung szerint az izraelita közösség biztonsági szolgálata arra kéri az ausztriai zsidókat, hogy maradjanak otthon. Az osztrák zsidó közösség vezetője, Oskar Deutsch azt mondta, nem egyértelmű, hogy a zsinagóga volt-e a célpont, mert az zárva volt a támadás idején.

 

#Wien #Vienna #Austria #Schisserei pic.twitter.com/K22OXLnQh2

— Georgia_HGrabar (@GHG19hr) November 2, 2020

 

Szemtanúk szerint a lövések valamivel este nyolc óra után dördültek el. Legalább 50 hallatszott belőlük. Az ORF-nek valaki arról beszélt, hogy egy alakot látott rohanni a Schwedenplatz felé, aki „vadul” tüzelt az automata fegyverével. Ezt egészen a térig folytatta, ahol aztán jöttek a rendőrök, és lőni kezdtek rá.

Az érintett városrészben, Bécs első kerületében most nem állnak meg a tömegközlekedési járatok.

 

21:47 Die Wiener Linien halten keine Haltestellen im 1. Bezirk mehr ein. Bleiben Sie in Sicherheit, verlassen Sie öffentliche Orte umgehend! #0211w

— POLIZEI WIEN (@LPDWien) November 2, 2020

 

A merényletet arra a pillanatra időzítették, amikor tele volt a belváros, a helyiek és a turisták is ki akarták használni az utolsó szabad estéjüket a kedd éjfélkor életbe lépő kijárási tilalom előtt.

Rendőrségi kérésre az osztrák sajtó eltávolítja a fénykép- és videófelvételeket, de a Twitteren már több videó is terjed az egyik merénylőről, aki valószínűleg egy AK-47-esből nyitott tüzet.

 

#BREAKING: Footage of one of the Vienna attackers in Austria pic.twitter.com/HuZJa3SN7H

— Amichai Stein (@AmichaiStein1) November 2, 2020

Túszejtésről is terjednek hírek

Az osztrák Kurier és a Daily Mail is úgy tudja, az incidensnek legkevesebb hét halottja van, egy rendőr is életét vesztette. A mentőszolgálat is azt közölte, több áldozatról tudnak. 15 embert kórházban ápolnak. Azt nem tudni, hogy lőtt vagy robbanás okozta sebeik vannak-e. Túszejtésről is érkeztek hírek a Hilton Hotelből, a hatóságok állítólag bekerítettek egy áruházat, de ezeket az információkat eddig nem erősítették meg.

A Bécsi Opera előtt minden járókelőt a földre fektettek, átvizsgálják őket. Már a különleges bevetési egységeket is mozgósították, a belvárost hermetikusan lezárták, nem lehet bemenni. Bécs 50 kilométeres körzetében az összes mentőszolgálati dolgozó készenlétben van.

További videók

— Video shared by Austrian Netizens show a heavy exchange of gunfire between Terrorists and Austrian Security Forces in the Jewish Area of Wien/Vienna. pic.twitter.com/M9NMlZYPcI

— Dogz Bollox🏴󠁧󠁢󠁥󠁮󠁧󠁿Right Wing News (@Bollocks_Dogz) November 2, 2020

Video shows one of the multiple #Vienna terrorists who have now killed at least 7. pic.twitter.com/qpTa2sBLzh

— SV News 🚨 (@SVNewsAlerts) November 2, 2020

 

Aparentemente un atentado de musulmanes en una Sinagoga en Viena.
Hablan de un hombre con explosivos.
Rumores aún. #Wien #Vienna pic.twitter.com/lrwrC8dCJ3

— 𝕱𝖎𝖌𝖍𝖙, 𝖋𝖎𝖌𝖍𝖙, 𝖋𝖎𝖌𝖍𝖙 (@aaronyokheved) November 2, 2020

Hivatalosan csak egy halott van

Rendőrségi közlések szerint több felfegyverzett merénylőről van szó, az első lövések az osztrák főváros egyik zsinagógájánál, a Seitenstettengassén dördültek el, de hat helyszínen hajtottak végre támadást. Eddig hivatalosan egy halottról és több sebesültről (köztük egy rendőrről) tudnak a hatóságok, egy támadót rendőrök lőttek le.

 

CONFIRMED at the moment:
*08:00 pm: several shots fired, beginning at Seitenstettengasse
*several suspects armed with rifles
*six different shooting locations
* one deceaced person, several injured (1 officer included)
*1 suspect shot and killed by police officers #0211w

— POLIZEI WIEN (@LPDWien) November 2, 2020

 Összefűzött videókollekció az eseményekről

Talán esetleg terrortámadás lehetett

Feltehetőleg terrortámadás történt Bécs belvárosában egy zsinagóga közelében hétfő este - írja az MTI.

Karl Nehammer osztrák belügyminiszter az ORF közszolgálati televíziónak nyilatkozva először azt közölte, hogy lövöldözésben többen életüket veszthették, és többen megsebesülhettek. Az APA osztrák hírügynökség később azt jelentette, hogy egy feltételezett támadó és egy gyalogos vesztette életét.

A belügyminiszter szerint több elkövető lehetett. Felszólította az embereket, hogy maradjanak otthonaikban. "Ha egy éjszakai szórakozóhelyen vannak, maradjanak annak belső helyiségeiben" - hangsúlyozta.

Hozzátette, hogy a helyzet egyelőre átláthatatlan. Az állítólagos túszejtéssel kapcsolatos híreket nem erősítette meg.

Sajtójelentések szerint Bécs belvárosának nagy részét lezárták. A rendőrség minden rendelkezésre álló egységét bevetette. A Falter című osztrák lap birtokába került felvételen egy férfi látható, aki a zsinagóga épülete előtt válogatás nélkül tüzet nyit éttermekre. Más felvételeken több vadul lövöldöző férfit lehet látni az osztrák főváros utcáin. Az egyik videón látni lehet, hogy egy embert - valószínűleg egy rendőrt - találat ért.

Az APA osztrák hírügynökség szerint legalább tizenöten megsebesültek a lövöldözésben, őket több kórházba szállították, néhányuk állapota súlyos. A bécsi mentőszolgálat szóvivője azt állította, hogy több halott és sebesült van. Egy tettest elfogtak, több feltételezett társa után hajtóvadászat indult.

Harald Sörös, az osztrák belügyminisztérium szóvivője szerint a támadók legalább hat helyszínen sebesítettek meg járókelőket és egy rendőrt Bécs belvárosában.

Az incidens este nyolc órakor vette kezdetét a Seitenstettengasse utcai zsinagóga környékén. A Bécsi Izraelita Felekezeti Közösség (IKG) szerint a támadás idején nem voltak emberek az imaházban. Az ausztriai zsidó közösség vezetője, Oskar Deutsch a Twitteren pedig azt írta, hogy egyelőre nem világos, hogy a bécsi zsinagóga, vagy annak melléképületei lettek volna a támadás célpontjai, mivel azok akkor már zárva voltak.

A kora éjszakai órákban ülésezett a válságstáb Sebastian Kurz kancellár részvételével.

A mentősök több halottról tudnak, négy terroristát begyűjtöttek

Daniel Melcher a mentők szóvivője a MeinBezirk szerint úgy nyilatkozott, hogy egyelőre 15 sérültről tudnak, és több halálos áldozat is van. A portál ír arról is, hogy négy embert vett őrizetbe a rendőrség Bécs legismertebb sétálóutcáján, a Grabenen. Az utca egyik kocsmájában készült videófelvételen az látszik, amint odakint négy férfi áll levett pólóval és feltett karokkal.

Allah jámbor követői éppen csak megkezdték a béke terjesztését

A merényletről szóló első bécsi rendőrségi tweet alá valaki fenyegető kommentben azt írta, Allahra esküszik, hogy ez csak a kezdet volt.

 

@LPDWien pic.twitter.com/e7mbqbxWKt

— Lukas Walton (@LukasWalton2) November 2, 2020

 

1981-ben nem hallei módra támadták meg a zsinagógát

A Reuters mindeközben emlékeztet, hogy 1981-ben ugyanezt a bécsi zsinagógát két palesztin terrorista támadta meg. Abban a merényletben ketten meghaltak és 18-an megsebesültek.

Kurz: "visszataszító terrortámadás"

A kora éjszakai órákban ülésezett a válságstáb Sebastian Kurz kancellár részvételével, aki "visszataszító terrortámadásnak" nevezte a történteket.

Kurz arról tájékoztatott, hogy a hadsereg veszi át több helyszín védelmét Bécsben, hogy a rendőrség a terrorellenes műveletekre összpontosíthasson.

"Nehéz órákat élünk át köztársaságunkban. Szeretnék köszönetet mondani a biztonsági erők tagjainak, akik kockára teszik az életüket a biztonságunkért. A rendőrség határozottan fog fellépni az elkövetők ellen" - írta a Twitteren.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke élesen elítélte a "gyáva" tettet, illetve részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak.

Csehország eközben bejelentette, hogy ellenőrzéseket rendelt el az Ausztriával közös határán.

Macron: "egy baráti országot támadtak meg"

Emmanuel Macron francia elnök hétfő éjjel szolidaritásáról biztosította Ausztriát a Bécs belvárosában elkövetett terrortámadást követően.

"Mi, franciák osztozunk a sokkban és az osztrák nép fájdalmában" - írta a francia elnök a Twitteren németül is közzétett üzenetében.

"Franciaország után egy baráti országot támadtak meg. Ez a mi Európánk. Az ellenségeink tudják, kivel van dolguk. Nem engedünk semmiből" - emelte ki.

Franciaországban a legmagasabb szintű terrorkészültség van érvényben a három halálos áldozatot követelő, előző pénteki iszlamista terrortámadás óta. A nizzai már a harmadik dzsihadista merénylet volt az elmúlt hónapban Franciaországban.

A Charlie Hebdo-támadás lehetett az ihlető

Karl Nehammer osztrák belügyminiszter még korábban közölte, hogy szerinte a merényletet a francia szatirikus hetilap, a Charlie Hebdo 2015-ös párizsi támadás ihlette, helyszínéül ugyanis szintén olyan környéket választott, ahol nemcsak a zsinagóga van, hanem a „Bermuda-háromszögnek” nevezett szórakozónegyed is, ahol bárok sorakoznak egymás mellett. A merényletet arra a pillanatra időzítették, amikor tele volt a belváros, a helyiek és a turisták is ki akarták használni az utolsó szabad estéjüket a kedd éjfélkor életbe lépő kijárási tilalom előtt.

Összehangolt merényletsorozat

A merényletsorozat hat helyszíne Salzgries, Morzinplatz, Seitenstättengasse, Fleischmarkt (a húspiac), Bauernmarkt (a gazdapiac), Graben (a központi sétálóutca).

A közösségi médiában ugyan még a Stadtparknál történt lövöldözésről is szó volt, de ez egyelőre nem nyert bizonyságot. Mind a hat helyszín Bécs 1. kerületében fekszik. Harald Sörös rendőrségi szóvivő közlése szerint összehangolt merényletsorozatról van szó.

Benyújtották a számlát

Az elkövetők kilétéről és indítékairól hivatalosan egyelőre semmit nem tudni, de a SITE nevű amerikai megfigyelő szervezet szerint már jelentkeztek dzsihadisták, akik szerint ők most nyújtották be a számlát Ausztriának azért, hogy részt vesz az Iszlám Állam terrorszervezet elleni nemzetközi misszióban. Az iraki és szíriai beavatkozásba Ausztria katonai erővel nem szállt be.

Michael Ludwig szerint a lelőtt merénylő robbanóövet viselhetett, ezért most tűzszerészek vizsgálják át a ruházatát. Az ORF a robbanóövről tényként ír, hozzáfűzve, hogy a merénylőnél egy lőszerrel teli táska is volt.

(Kuruc.info - Index - 24 - MTI)