Több lengyelországi városban, köztük Varsóban vasárnap is folytatódtak tiltakozások a beteg magzatok művi vetélését tiltó alkotmánybírósági döntés ellen. Egyes városokban több ezer tüntető gyűlt össze.

A csütörtöki alkotmánybírósági ítélet óta naponta szervezett tüntetéseken feminista, az "abortuszhoz való jogot védelmező", kormányellenes jelszavakat skandálnak, lobogtatják a "melegjogi" (LMBTQ) mozgalom szivárványszínű zászlóit is.

Vasárnap a tiltakozók templomok előtt is összegyűltek. A nyugat-lengyelországi Poznanban az aktivisták egy csoportja abortuszpárti transzparensekkel benyomult a székesegyházba, félbeszakítva a misét. A rendőrség igazoltatta az akció résztvevőit.

A közép-lengyelországi Lódz városában a székesegyház előtt összegyűlt mintegy másfél ezer fős tömeg a szentmise alatt skandálta jelszavait, majd sértő kiáltásokkal kísérték a szertartás után hazainduló híveket.

Hasonló helyzet alakult ki egyes varsói helyszíneken is. Több fővárosi templom falát a hajnali órákban összefirkálták az újabb abortusztiltás ellen tiltakozó jelszavakkal és jelképekkel.

Varsóban esti órákra is terveznek tüntetést az érseki kúria épülete elé.

Péntekre virradó éjszaka a többórás, végül kődobálásba torkolló abortuszpárti menet végén a rendőrség könnygázt vetett be, több tucat tüntetőt őrizetbe vettek. A tiltakozások vulgaritásától egyes ellenzéki politikusok elhatárolódtak, mások maguk is részt vettek a megmozdulásokon.

Az alkotmánybíróság csütörtökön a lengyel alaptörvénynek a minden ember élethez való jogáról szóló tételeire alapozta döntését, megerősítve a testület egy 1997-es ítéletét, amely szerint az emberi lény a születés előtti szakaszban is élethez való joggal rendelkezik. Megállapították, hogy a gyógyíthatatlan betegség ténye önmagában nem jogosíthat a terhességmegszakításra.

A testület 119 kormánypárti és ellenzéki képviselő beadványa alapján hozta meg ítéletét. A beadvány támogatói alkotmányellenesnek találták az 1993-as magzatvédő törvényben foglalt abortusztilalom alóli egyik kivételt, amely a terhesség bármelyik szakaszában alkalmazható volt, amennyiben az orvosi vizsgálatok a magzat súlyos betegségét, sérülését állapították meg. Az ennek alapján végrehajtott terhességmegszakítások száma az utóbbi években emelkedett, tavaly 1074 ilyen legális abortusz történt, nagyobbrészt Down-szindrómás magzatok esetében.

A nemi erőszak következtében fogant életre, valamint az anya életét veszélyeztető terhességre vonatkozó kivételek továbbá is érvényben maradnak.

Az alkotmánybíróság csütörtökön azt is kimondta: a megfogant életnek nem pusztán biológiai létét, hanem méltó életkörülményeit is biztosítani kell. Bejelentések szerint a kormánypárt ezen a héten a parlamentben kezdeményezi a fogyatékkal élő gyermekek gondozását támogató program bővítését.

(MTI)