Ugrás a cikkhez
Reklám

Tömeges fosztogatás kezdődött, amely órákon át tartó lövöldözésbe torkollott Chicagóban, ahol helyi idő szerint hétfő délelőtt több mint száz embert vettek őrizetbe.

A város elegáns üzleti negyedében randalírozók ablakokat törtek be, üzleteket fosztottak ki és nekitámadtak a kivonuló rendőröknek. A helyi rendőrség vezetője, David Brown hangsúlyozta: "nem szervezett tüntetésről volt szó, ezek kifejezetten köztörvényes bűncselekmények voltak". A rendőrségi vezető elmondta: a bűnözőkkel folytatott tűzharcban 13 rendőr sebesült meg, és biztonsági őrök, valamint járókelők is belekeveredtek a lövöldözésbe, közülük senki nem sebesült meg.

A rendőrség mintegy 400 rendőrt vezényelt ki a belvárosba, ahol - a közösségi médiában megjelent, ellentmondásos információkat követően - autókaraván igyekezett, és a gépkocsikból is lövéseket adtak le a rendőrökre.

Az Egyesült Államok több nagyvárosában az elmúlt hónapokban elharapódzott a bűnözés. A The Wall Street Journal című napilap a napokban terjedelmes elemzést közölt e városok közbiztonsági helyzetéről, és megállapította, hogy az idén meredeken emelkedett a gyilkosságok száma: az 50 legnagyobb városban 24 százalékkal nőtt a gyilkosságok aránya, és jelentősen nőtt a fegyveres bűncselekmények száma is.



Szent George Floyd büszke rád (kép: Twitter)

Az elemzés kiemelte Philadelphiát, Detroitot, az új-mexikói Albuquerque-t, a wisconsini Milwaukee-t, a missouri Kansas Cityt, az ohiói Clevelandet és Chicagót, amelyet közbiztonsági szempontból az egyik legrosszabb helyzetben lévő nagyvárosként jelölt meg. Chicagóban július 26-áig 433 gyilkosságot követtek el.

Több rendőrségi szakembert és kriminológust megkérdezve a lap leszögezte: a megnövekedett bűnözés a koronavírus-járványnak is betudható. A szakemberek ugyanakkor megjegyezték, hogy a rablások és a nemi erőszakok aránya csökkent, szerintük azért, mert a koronavírus-járvány miatt minden korábbinál jobban kiürültek az utcák, a bárok és más nyilvános helyek. Kevesebben próbálkoztak meg például lakások kirablásával, mivel az emberek általában otthon tartózkodtak.

A rendőri jelentések szerint a gyilkosságok az alacsony jövedelmű, többnyire fekete és spanyolajkú lakosságot sújtják a leginkább. Az erőszakos bűncselekmények a külvárosokra és elővárosokra jellemzőek, és nem a városközpontokra, ahol a rendőri erőszak elleni tüntetéseket szervezik.

A lap idézte Donald Trump elnököt, aki szerint azokban az amerikai nagyvárosokban nőtt meg az erőszak, amelyeket demokrata párti vezetők irányítanak.

"Jóllehet, Amerika legnagyobb városait demokraták irányítják, de a gyilkosságok növekedése kétpárti probléma" - fogalmazott a The Wall Street Journal, kiemelve, hogy két számjegyű a gyilkosságok arányának növekedése olyan, republikánusok irányította nagyvárosokban is, mint a floridai Miami, a kaliforniai San Diego, a nebraskai Omaha, vagy az oklahomai Tulsa.

(MTI)

Többen élőben közvetítették a fosztogatásokat. Még jó, hogy egy nigger sem látszik a felvételeken:

Looters walking around calmly with stolen merchandise in Chicago last night. #BlackLivesMatter pic.twitter.com/EdRdLtQAr6

— Andy Ngô (@MrAndyNgo) August 10, 2020

 

People are live-streaming themselves looting in Chicago

Video via @LizJone26271417

pic.twitter.com/N6OmXP3iZu

— Breaking911 (@Breaking911) August 10, 2020

 

#ICantBreathe with all these stolen goods #Chicago pic.twitter.com/jYXKGj9Fmc

— David Vance (@DVATW) August 10, 2020

 

The looters in #Chicago are taking things to the next level. In Sweden, the criminals call the method a “smash & grab”. I don’t know if you call it the same in the US? #BlackLivesMatter pic.twitter.com/URZGYZcYX3

— BasedPoland (@BasedPoland) August 10, 2020

 





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából