Elutasította a testvérváros-programbeli finanszírozását az Európai Bizottság hat olyan lengyel településnek, amelyek korábban LMBTI-mentes ("leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és interszexuális") közösségeknek nyilvánították magukat, vagy betiltották az azonos nemű "párok" jogaiért folyó kampányokat.

Helena Dalli egyenlőségért felelős uniós biztos kedd esti Twitter-üzenetében azt írta, hogy az EU értékeit és az alapvető jogokat minden tagállamnak és nemzeti hatóságnak tiszteletben kell tartania. "Éppen ezért a bizottság elutasította annak a hat lengyel városnak a pályázatát, amelyek LMBTI-mentességet vezettek be, és megtagadták e kisebbség jogainak érvényesülését" - hangsúlyozta.



A látszat csal, Helena Dalli nem falta fel betűről betűre a deviáns bandát (kép forrása: Gay Times)

Didier Reynders jogérvényesülésért felelős biztos megerősítette Helena Dalli nyilatkozatát, hangsúlyozva, hogy "a diszkrimináció nem megengedhető az EU-ban, az uniós forrásokból finanszírozott programoknak a közös értékeket kell tükrözniük".

Az Európai Bizottság illetékes szóvivője, Adalbert Janz a testület szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az önkormányzatok öt és huszonöt ezer euró értékben pályáztak az uniós forrásokra az "Európa a polgárokért" nevű testvérvárosi program keretében. A programfinanszírozás irányításáért felelős uniós ügynökség korábban világos tájékoztatást kért a szóban forgó hat lengyel önkormányzat jogi képviselőjétől. A pályázatértékelő bizottság úgy ítélte meg, hogy "a kapott válaszok nem adtak kellő bizonyosságot azzal kapcsolatban, hogy pályázataik összhangban lennének a program célkitűzéseivel, különösen ami a megkülönböztetés-mentességet illeti."

A szóvivő, az elutasított kérelmezők azonosítása elleni uniós szabályra hivatkozva, nem fedte fel a hat lengyel település nevét.

Délkelet-Lengyelországban 2019 eleje óta több helyen úgynevezett "LMBTI-ideológiától mentes" területeket jelöltek meg.

(MTI nyomán)

A biztosnő eddigi veretes tevékenysége:

- Lesújtó hír: az Európai Bizottság is fuldoklik a rendszerszintű rasszizmusban

- Mégsem tétlenkedik az EB: elmondták, hogy nem szabad közegészségügyi kockázatként tekinteni a szuperhigiénikus cigókra

- Máltán is játszhatják már azt a buzik, hogy összeházasodnak