Ugrás a cikkhez
Reklám

Davor Bernardic, a horvát ellenzéki Szociáldemokrata Párt (SDP) elnöke pártja választási veresége után hétfőn rendkívüli sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy lemond a vezetésről, és nem indul a pártelnöki tisztségért.

Közölte: a párton belüli választásokig Zlatko Komadina, az SDP alelnöke veszi át ideiglenesen a párt vezetését. A szociáldemokraták statútuma szerint a parlamenti választások után legfeljebb 150 napon belül össze kell hívni a tisztújító közgyűlést.

Bernardic jelezte, hogy nem kíván részt venni a kampányban, és a pártelnökjelöltekről sem nyilatkozott.

Újságírói kérdésre válaszolva, hogy ki a felelős pártja választási vereségéért, elmondta: mindig az elnököt terheli a felelősség. "Mint ahogy korábban is mondtam, nem hibáztatok senkit. Az állampolgárok választottak" - fogalmazott, majd köszönetet mondott mindenkinek, aki elment szavazni.

Hozzátette: bár elmegy az új összetételű parlament alakuló ülésére, még nem tudja, hogy képviselő marad-e.

A 40 éves, fizikus végzettségű politikus négy évvel ezelőtt vette át a párt vezetését Zoran Milanovic akkori elnöktől, aki szintén a választások utáni vereség miatt mondott le a pártelnöki tisztségről. Ő azonban a párton belüli választásokig az SDP élén maradt.

Politikai elemzők szerint Bernardic az elejétől fogva erőtlen vezetőnek bizonyult, akinek nincs tekintélye és befolyása. Az SDP-ben már többször is fellázadtak ellene, ő azonban eddig hallani sem akart arról, hogy önként távozzon a párt éléről.

Horvát lap: A HDZ a tőle jobbra állókat is legyőzte, vonzó a centristáknak és liberálisoknak is

Diadalmaskodott Andrej Plenkovic, a kormányzó jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) elnöke a vasárnapi előrehozott választásokon - közölte címlapján a Jutarnji List című horvát napilap, hozzátéve: hogy a kormányfő legyőzte jobboldali ellenfeleit, míg a baloldalt teljesen háttérbe szorította.

A HDZ nem került zsarolható helyzetbe, és a jobboldali szuverenista és klerikális Miroslav Skoro eszéki horvát üzletember, népszerű énekes által létrehozott Haza Mozgalom, valamint a Híd Függetlenek Listája (Most) nélkül is kormányt tud alakítani a diszpóra, a nemzeti kisebbségek, továbbá a kisebbik kormányzó párt, a liberális Horvát Néppárt (HNS) és Radimir Cacic Reformisták nevű pártjának egy-egy képviselőjével - tették hozzá.

A cikk szerint a választópolgárok a koronavírus-járvány okozta súlyos bizonytalanságok közepette inkább választották a biztonságot az elégedetlenség helyett, amiért továbbra is olyan országban élnek, ahol jelen van a korrupció és a klientizmus.

Az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (SDP) ezzel szemben súlyos vereséget szenvedett - írta a liberális lap.

A választási eredmény mély változásokat és mielőbb új vezetés megválasztását követeli a párttól. Amennyiben az SDP nem áll készen erre, a baloldalon újabb alternatívák születhetnek, amelyek átvehetik a szociáldemokraták pozícióját - tették hozzá.

A Vecernji List című legolvasottabb horvát napilap azt írta: Plenkovicnak sikerült a HDZ-t modern, kereszténydemokrata párttá átalakítania, amely így nemcsak a jobboldali szavazók, hanem a centristák és a liberálisok számára is vonzóvá vált.

A politikai elemzők már jó ideje figyelmeztettek, hogy az SDP "kampány nélkül kampányol". A koronavírus-járvány megfékezésére hozott intézkedések enyhítésének bírálata, valamint annak erőltetése, hogy Plenkovic vonuljon házi karanténba, az eddigi kampányok legnagyobb hibájának bizonyult - fogalmazott a lap. Plenkovic kampánya során meglátogatta a zárai tenisztornát, ahol több fertőzött teniszezővel is érintkezett, ami miatt az SDP a választások előtti két hétben folyamatosan támadta, mert a kormányfő nem volt hajlandó házi karanténba vonulni, miután két koronavírus-tesztje is negatív lett.

Az újság szerint a HDZ könnyen kormányt tud alakítani, és stabil többséggel nézhet az őszi kihívások elé.

Azok a feltételek, amelyeket a választások utáni koalícióra lépés iránt a rokon pártok, elsősorban a Haza Mozgalom támasztott a HDZ felé, most mind "kútba estek". Skoronak, a mozgalom vezetőjének ugyanis egyik feltétele azt volt, hogy Plenkovic nem lehet kormányfő.

Az önálló kormányalakításhoz 76 képviselő támogatására van szükség.

A választási eredmények közel százszázalékos feldolgozottsága szerint a HDZ a diaszpóra képviselőivel együtt 69, az SDP irányította Restart Koalíció pedig 41 mandátumot szerzett a 151 tagú törvényhozásban. A harmadik helyen a Haza Mozgalom áll 16 mandátummal. Az ötszázalékos parlamenti küszöböt még átlépő további pártok közül a Híd Függetlenek Listája 8, a Mozemo! (Képesek Vagyunk Rá!) nevű újbalos-zöld szövetség 7, a Párt Névvel és Vezetéknévvel (Stranka imenom i prezimenom) elnevezésű balközép pártszövetség 3, a HNS és Reformisták egy-egy mandátumot szerzett. Nyolc mandátumot a nemzeti kisebbségeknek tartanak fenn.

(MTI)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából