Ugrás a cikkhez
Reklám

Öt év börtönre ítélte hétfőn a közpénzek elsikkasztásában bűnösnek talált Francois Fillon volt kormányfőt a bíróság Franciaországban, ebből kettőt le kell töltenie, a maradék büntetés végrehajtását felfüggesztette a törvényszék. Mind Fillon és a felesége, mind ügyvédeik közölték, hogy fellebbeznek az ítélet ellen.

A politikusnak emellett 375 ezer euró (133 millió forint) pénzbüntetést is meg kell fizetnie abban az ügyben, amelyben kiderült, hogy még törvényhozóként fiktív állásban foglalkoztatta a feleségét, Penelope Fillont. A politikus karrierjének a botrány vetett véget, a jobbközép Köztársaságiak egykori elnökjelöltje kénytelen volt visszalépni a 2017-es elnökválasztástól (az ügy kirobbanása előtt toornymagas esélyes volt - a szerk.), amelyet végül a centrista Emmanuel Macron nyert meg. Fillon az ítélet értelmében a következő tíz évben semmilyen választáson nem indulhat.

Fillon feleségét a sikkasztásban való bűnrészesként hároméves, felfüggesztett börtönbüntetésre és szintén 375 ezer euró pénzbüntetésre ítélte a bíróság.

A 2007 és 2012 között francia miniszterelnökként is szolgáló Fillonnak az emiatt kialakult botrány miatt kellett visszalépnie az elnökjelöltségtől, és a választást végül a centrista Emmanuel Macron nyerte meg.

Fillont azzal vádolták, hogy nemzetgyűlési képviselőként évtizedeken át fiktív módon, azaz csak papíron alkalmazta a feleségét parlamenti asszisztenseként, de a nő nem végzett tényleges munkát a felvett fizetésért.

"A fizetés nem állt arányban az elvégzett munkával" - állapította meg az ügyben eljáró bíró az ítélethirdetéskor. "Fillonnét egy haszontalan tisztségre fogadták fel" - tette hozzá.

A pénzügyi visszaéléseket vizsgáló ügyészség 2017. január végén lapértesülés alapján indított eljárást a jobboldali elnökjelölt feleségének és gyerekeinek tisztázatlan parlamenti foglalkoztatása miatt. A családtagok több mint egymillió eurót vettek fel a parlamenttől, de tényleges munkát vélhetően egyikük sem végzett. Penelope Fillon 1981 és 2013 között - kisebb szünetekkel - felváltva állt férje, majd az ő utóda alkalmazásában "asszisztensként".

A csalás egy része már elévült, a bíróság az 1998 és 2013 közötti időszakot vizsgálhatja, s az ítélet szerint ezen időszakban több mint egymillió euró közpénzt sikkasztott el a Fillon házaspár.

Az elnökválasztási kudarc után a 65 éves volt miniszterelnök visszavonult a politikai életből, s a pénzügyi világban helyezkedett el. Mindvégig ártatlannak vallotta magát.

Francois Fillon ügyvédje, Antonin Lévy igazságtalannak nevezte az ítéletet.

Penelope Fillon ügyvédje, Pierre Cornut-Gentille közölte, hogy a védence elleni ítélet "túlságosan szigorú". Az ügyvéd azzal vádolta a bíróságot, hogy megsértette a hatalommegosztás elvét, amikor védence munkájának jellegével foglalkozott, amely szerint a nemzetgyűlés belügye.

A Fillon-házaspár kommentár nélkül hagyta el a bíróságot. Francois Fillon óvadék ellenében szabadlábon marad.

(MTI)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából