Ugrás a cikkhez
Reklám

Bizonyára gyakran hallottuk lelkes és „haladó” szellemiségű köröktől, hogy az Amerikai Egyesült Államok a „népek olvasztótégelye”, sokféle kultúra megfér egymás mellett, milyen szép, hogy oly sok és szerteágazó gyökerekkel bírnak az ott élők. Megmondom őszintén, már ezeket sem hallgattam túl nagy lelkesedéssel, de eljutottunk oda, hogy már ez sem igaz ebben a formában.

Mert ha így volna, hogy kvázi az amerikai nemzettudat az, hogy különfélék vagyunk, akkor abba bele kellene férjen a fehér angolszász örökség is, nemde? Pláne, hogy történeti tény: ez a réteg alapította és építette fel, tette naggyá az USA-t. Ebben a sztoriban kiváltképp fontos szerepet töltött be egy bizonyos és nem igazán ismeretlen Kolumbusz Kristóf.

Bár vannak tárgyi bizonyítékok, hogy jártak a földrészen a 10. században vikingek, de mégiscsak őt tartják az „új világ” felfedezőjének. 1492. augusztus 3-án indult el Palos kikötőjéből Kolumbusz Kristóf három hajója, a Santa Maria, a Nina, a Pinta, hogy az Atlanti-óceánon nyugati felé haladva elérjék Kínát és a Távol-Keletet. Az Amerika felfedezésével végződő expedíció a történelem egyik legjelentősebb utazása volt, mely új szakaszt hozott a portugálok által megkezdett gyarmatosítás folyamatában.

Nem csoda hát, hogy számos megnevezés őrzi emlékét Észak-Amerikában. Hogy másra ne gondoljunk, Kolumbusz (Columbus) Ohio állam legnagyobb és egyben legnépesebb városa. Csaknem az állam földrajzi középpontjában helyezkedik el. A város Franklin megye székhelye, egyes részei Delaware megye és Fairfield megye területeit is lefedik. Nevét Kolumbusz Kristóf felfedezőről kapta.



Guy Fieri (fotó: Fox News)

Sajnos igazán nem meglepő, hogy a csúcsra járatott fehérellenes szélsőliberalizmus elérte ezt a várost is. A Fox News és a CNN is hírt ad róla, hogy pár nap alatt már majdnem 20 ezren írták alá azt a petíciót, mely azt szorgalmazza, változtassák meg a város nevét.

A Change.org megnevezésű, petícióhoz tartozó holnapon a kezdeményezők azt írják,

„Columbus egy csodálatos város, de akinek a nevét elrontja maga a neve.”

S aztán jön a szokásos mantra, rabszolgatartás, „népirtás”, és így tovább. Andrew J. Ginther, Columbus polgármestere szintén nemrégiben bejelentette, hogy megváltoztatják a Kolumbusz székesegyház nevét a „sokféleség és befogadás” érdekében.

Természetesen Kolumbusz helyett tudnak jobbat is, úgy hívnák, „Flavortown”. Egy olyan indián felmenőkkel (bár ez külsőre egyáltalán nem látszik rajta) is bíró homokostól ered az ötlet, akinek „munkásságát” olyan szép és hasznos tettek jellemzik, minthogy segédkezett több mint száz „LGBTQ esküvő” lebonyolításában.

Az őrület nem áll meg, sikerült bevonzaniuk a Budweiser nevű sörmárkát is, akik felajánlottak, mindenkinek ajándékoznak egy-egy üveg sört, ki aláírja a petíciót. Mit lehet erre mondani? Senki ne vegyen soha többé Budweisert…

Lantos János – Kuruc.info





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából