Teresa Cheng hongkongi igazságügyi miniszter szombaton bírálta az Egyesült Államok szerinte "intervencionista politikáját", és rámutatott, hogy Donald Trump amerikai elnök fenyegetései nem egyeztethetőek össze a nemzetközi alapelvekkel.

Trump pénteken bejelentette: megvonja Hongkong különleges kereskedelmi státuszát a kínai nemzetbiztonsági törvény miatt, amely szerinte korlátozza a város autonómiáját. Az amerikai elnök szerint Kína megsértette a Hongkongra vonatkozó brit-kínai kétoldalú nyilatkozatban foglaltakat.

Teresa Cheng szerint szó sincs az autonómia korlátozásáról.

"Egy ország vagyunk" - szögezte le a tárcavezető. "Éppen ezért a nemzetbiztonsági ügyek - ahogy bárhol máshol a világon - a központi hatóságok hatáskörébe tartoznak" - mutatott rá a Kína-barát hongkongi tárcavezető.

Cheng aláhúzta: bármiféle beavatkozás kísérlet, amely korlátozná egy ország jogát saját nemzetbiztonsági törvényeinek elfogadására, sértené a be nem avatkozás nemzetközi alapelvét.

A kínai parlament csütörtökön elfogadta a Hongkongra vonatkozó nemzetbiztonsági törvénytervezetet, amely várhatóan szeptemberben lép életbe. A jogszabály betiltja a lázadást, az elszakadási törekvések hangoztatását és a központi kormányzat ellen irányuló, "felforgatónak" minősített cselekményeket. A hongkongi kormányzat számára pedig előírja, hogy új intézményeket hozzon létre a szuverenitás védelme céljából, valamint engedélyezze a pekingi ügynökségeknek, hogy belátásuk szerint járjanak el a városban. Hongkongi ellenzéki politikusok és demokráciapárti aktivisták attól tartanak, hogy a jogszabály a szabadságjogokat korlátozza majd.

John Lee hongkongi nemzetbiztonsági miniszter is kifogásolta Washington hozzáállását, és nyomatékosította, hogy a hongkongi kormány határozottan ellenzi az intervencionista politikát. Leszögezte: ellenzi, hogy az Egyesült Államok az elnyomás és a megfélemlítés eszközeit használja Hongkonggal szemben. A politikus aláhúzta: a pekingi és a helyi vezetés a hongkongi alkotmánnyal összhangban végzi tevékenységét.

A hétmillió lakosú Hongkong - amely korábban brit koronagyarmat volt - 1997-ben került vissza Kínához, s az "egy ország, két rendszer" elve alapján ötven éven át széleskörű autonómiát élvez. A helyiek szerint ezek a jogkörök kerültek veszélybe, mert Peking igyekszik egyre szigorúbb ellenőrzés alá vonni a várost.

(MTI)