Ugrás a cikkhez
Reklám

A tajvani törvényhozás elítélte pénteken azt, hogy Kína érvényt akar szerezni Hongkongban a törvényhozása által előző napon elfogadott nemzetbiztonsági törvénynek.

Az állásfoglalás, amelyet - kivételes egységet mutatva - megszavazták a törvényhozás kormányzó és ellenzéki pártjai egyaránt, felszólítja a tajpeji kormányt, hogy a hongkongi és makaói kapcsolatokat szabályozó jogszabállyal összhangban ajánljon fel segítséget azoknak a hongkongiaknak, akik biztonsága és szabadsága veszélybe kerül politikai okokból.

A dokumentum szerint veszélybe sodorja Hongkong autonómiáját az, hogy Kína ott érvényt akar szerezni a nemzetbiztonsági törvénynek. A kormányzó és ellenzéki pártfrakciók közölték: az a komoly aggodalom indította őket a közös állásfoglalás elfogadására, hogy a hongkongi helyzet gyors romlását, ezáltal pedig az emberi és szabadságjogok sérülését fogja előidézni az, hogy a kínai parlament a hongkongi törvényhozás megkerülésével akarja végrehajtani a törvényt.

A tajvani pártok mélységes sajnálatukat fejezik ki, és határozottan elítélik Peking szándékát, amellyel szerintük megszegi azt az ígéretét, hogy ötven éven át magas fokú autonómiát biztosít Hongkongnak. A törvényhozók indítványozták, hogy a Tajpej-Peking kapcsolatokért felelős kormányhivatal tüzetesen figyelje a hongkongi fejleményeket, és negyedévenként tegyen jelentést a terület különlegese státusának, politikai, gazdasági és szociális autonómiájának alakulásáról.

A kínai parlament a várakozásoknak megfelelően csütörtökön elfogadta a Tajpej és az Egyesült Államok által is erősen kifogásolt törvénytervezetet, amely Li Ko-csiang kínai miniszterelnök szerint az egy ország, két rendszer hosszú távú stabilitásának védelmét szolgálja. A hongkongi demokráciapárti politikusok és aktivisták aggodalmai szerint a törvénytervezet betiltja a lázadást, az elszakadási törekvések hangoztatását és a központi kormányzat ellen irányuló, felforgatónak minősített cselekményeket. A hongkongi kormányzat számára pedig előírja, hogy új intézményeket hozzon létre a szuverenitás védelme céljából, valamint engedélyezze a pekingi ügynökségeknek, hogy belátásuk szerint járjanak el a városban.

Az új jogszabály tovább élesíti a konfliktust az Egyesült Államok és Kína között. Mike Pompeo amerikai külügyminiszter közölte: Washington nem tartja többé autonóm területnek Hongkongot. Donald Trump amerikai elnök pedig előzőleg fogadkozott, hogy erőteljes válaszlépéseket tesz, amennyiben a pekingi parlament elfogadja a nemzetbiztonsági törvénytervezetet.

(MTI)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából