Ugrás a cikkhez
Reklám

Joe Biden, a demokraták várható elnökjelöltje péntek este sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy egy péntek reggeli interjújában azt mondta, az az afroamerikai, aki Trumpra szavaz és nem rá, "nem igazán fekete".

A 77 éves demokrata párti politikus egy pénteki telekonferencián kifejtette, hogy "nem lett volna szabad túl fennhéjázónak lennie" azokkal, aki Donald Trumpra szavaznak.



Biden az első tiszta négerrel, aki még vizet is hozott magával (fotó: Mitchell Layton / Getty Images)

"Senkinek nem szabadna faji, vallási vagy származási alapon szavaznia egy pártra" - jelentette ki az afroamerikai Barack Obama kormányzatának egykori alelnöke az Országos Fekete Kereskedelmi Kamara által rendezett telekonferencián.

Biden péntek reggel a New York-i afroamerikai közösség egyik rádiójának adott interjújában kárhoztatta azokat az afroamerikaiakat, akik haboznak, hogy Donald Trumpra, vagy reá szavazzanak az ősszel tartandó elnökválasztáson. Indulatos kirohanást intézett a szintén fekete műsorvezető ellen, s azt állította, hogy az amerikai feketék körében ő igenis, népszerű, mint mondta: "ember, én vagyok a legnépszerűbb".

Biden megnyilvánulása és több elemző által is agresszívnak ítélt stílusa óriási felháborodást váltott ki országszerte. Több politikus is megszólalt az ügyben.

A dél-karolinai Tim Scott afroamerikai republikánus szenátor először a Twitteren, majd tévés nyilatkozatban bírálta élesen Bident. "1,3 millió fekete amerikai 2016-ban már Trumpra szavazott. Joe Biden pedig ma mindannyiunkról azt állította, hogy nem is vagyunk feketék" - írta a mikroblogon Scott szenátor. Televíziós nyilatkozatában azt hangoztatta, hogy régóta nem hallott "ilyen arrogáns és lekezelő" megjegyzést. Egyúttal emlékeztetett arra is, hogy Biden támogatott 1990-ben egy olyan büntetőjogi törvényt, amelynek nyomán több afroamerikai férfit börtönöztek be, mint korábban bármikor. A szenátor leszögezte: éppen a Trump-kormányzat által előterjesztett büntetőjogi reform korrigálta Joe Biden e téren elkövetett hibáit.

Lindsey Graham dél-karolinai republikánus szenátor szerint Biden szavai "igazán sértőek voltak, de ritka és őszinte bepillantást engedtek a liberális gondolkodásmódba". Graham hozzáfűzte: "a liberálisok úgy hiszik, hogy nem lehetsz fekete, spanyolajkú, nő, vagy intelligens ember, ha nem a liberális elképzelésnek megfelelően nyilatkozol meg".

Robert L. Johnson, a BET (Fekete Szórakoztató Televízió) nevű műholdas és kábelcsatorna afroamerikai társalapítója rasszistának és arrogánsnak minősítette Bident, és azt javasolta neki, hogy kérjen bocsánatot minden egyes feketétől, akivel találkozik. Johnson a Fox televíziónak adott interjújában hangsúlyozta: "Biden alelnök kijelentései egy olyan fehér, paternalista jelölt hozzáállását tükrözik, aki veszi magának a bátorságot, hogy fekete embereknek, rabszolgák leszármazottainak azt mondja, nem feketék, ha nem rá szavaznak".

A Breitbart News című jobboldali portál péntek este összeállítást készített Biden korábbi, ellentmondásos megnyilvánulásaiból. Felidézte például, hogy tavaly augusztusban egy rendezvényen azt fejtegette, hogy "a fehér gyermekek okosabbak, mint más gyerekek". Szintén tavaly - még júniusban - egy, a kampányát segítők által New Yorkban rendezett adománygyűjtő vacsorán dicsérte két korábbi, demokrata párti szenátor-munkatársát, James Eastlandet és Herman Talmadge-t, akiket a fekete amerikaiak szegregációjának harcos politikusaiként tartanak számon. Az újságírók felidézték Bidennek azt a 2007-ben tett megjegyzését, amit Obamára tett. "Ő az első fősodratú afroamerikai, aki világosan beszél, okos és tiszta, és jóképű" - mondta Biden a leendő amerikai elnökről.

Mike Pence amerikai alelnök a Breitbart Newsnak adott interjújában péntek este "sértőnek" és "rasszistának" minősítette Biden péntek reggeli mondatait, s úgy vélekedett, hogy az elkeseredés beszélt az egykori alelnökből, mert attól tart, hogy elveszíti a fekete szavazókat novemberben.

(MTI)

Kapcsolódó:

- Hangfelvétel örökítette meg, hogyan utasítgatta Biden Porosenkót

- Obama visszatér, és beveti magát Biden mellett

- The New York Times: alternatív jelöltet kellene keresni a szexuális zaklatással vádolt Biden helyett

- Biden szexuális zaklatási ügyében inkább lapítanak a máskor oly heves MeeToo-demokraták

- Biden is Jeruzsálemben hagyná az amerikai nagykövetséget

- Trump újabb negatív teszteredményt produkált - Biden felajánlotta kétséges járványtapasztalait

- Biden tarolt a négergazdag Dél-Karolinában

- Ezúttal négereknek hazudozott Biden, de megint lebukott

Reklám





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából