Ugrás a cikkhez
Reklám

Történelmi csúcsra, 15,4 százalékra emelkedett a munkanélküliségi ráta Norvégiában április első hetében - közölte a munkaügyi hivatal kedden.

Egy héttel ezelőtt, március 31-én még 14,7 százalékon, március 24-én 10,4 százalékon, február végén pedig 2,9 százalékon állt a munkanélküliségi ráta, amely viharos ütemben emelkedik azóta, hogy a kormány szigorú intézkedéseket hozott az új koronavírus által okozott járvány megfékezésére.

Bezártak az iskolák és óvodák, számos vállalat függesztette fel a termelést, korlátozták az emberek mozgásszabadságát. Ennek hatására a gazdaság zuhanórepülésre váltott, és százezrek váltak munkanélkülivé.

Norvégiában az eddigi rekordot az 1930-as évek elején, a nagy gazdasági világválság idején jegyezték fel, akkor a 10 és 11 százalék közötti sávban mozgott a munkanélküliségi ráta.

A kőolajban és földgázban gazdag Norvégia számára súlyos csapást jelent fő exportterméke, a nyersolaj árának összeomlása is, ami ugyancsak elbocsátásokra kényszerítette az olajipari vállalatokat.

Norvégiában a SARS-CoV-2 vírus által megfertőzött személyek száma keddre meghaladta az 5800-at, a halálos áldozatok száma pedig 83. Az első esetet február 26-án regisztrálták, két hét múlva már meghaladta a hatszázat az igazoltan fertőzöttek száma.

(MTI)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából