Leszbosziak egy csoportja megakadályozta, hogy egy "civil szervezet" hajója kikössön a görögoroszági sziget Mitilíni kikötőjében.

Mintegy ötven leszboszi lakos állította meg a Mare Liberum nevű, migránsok szállításával foglalkozó "humanitárius" szervezet hajóját, hogy csütörtök délután ne köthessen ki a legnagyobb leszboszi kikötőben. A rakparton összegyűlt tömeg sértegette a legénységet, és felszólította őket a távozásra - jelentették újságírók a helyszínről. A hajó elhagyta a kikötőt, és visszatért a nyílt tengerre.

A Mare Liberum közölte, hogy több támadást is elszenvedett a szigeten, ahol egyre nő a feszültség, amióta Törökország felszólította a bevándorlókat, hogy távozzanak Görögországba.

Az elmúlt héten több újságírót és segélymunkást is bántalmaztak Leszboszon, őket helyi lakosok azzal vádolták, hogy támogatják a bevándorlók érkezését.

A leszboszi befogadóközpontokban jelenleg legalább 20 ezer ember tartózkodik. További húszezer Számosz, Kósz, Lerósz és Híosz szigetén zsúfolódik össze a 6000 főre tervezett befogadóközpontokban.

A görög szigetekre érkezők száma megnőtt, amióta Törökország február 29-én bejelentette, hogy megnyitja a határát. Csak a hét végén kilencszázan érkeztek a szigetekre.

A görög kormány csütörtökön is kitartott amellett, hogy lakatlan szigeteken épít befogadóközpontokat, miután a Leszbosz, Számosz és Híosz szigetén építendő központok terve a lakosság heves ellenállásába ütközött.

(MTI nyomán)