Ugrás a cikkhez
Reklám

Péntek óta egyre feszültebb a helyzet a görög-török határon. Miután csütörtök este a török kormány bejelentette, hogy nem hajlandók tovább feltartóztatni a migránsokat, tízezrek indultak útnak Európa felé.




Ez lényegében azt jelenti, hogy a török hatóságok ingyenes buszokkal szállítják a migránsokat a görög határra az ország minden területéről, sőt mindenféle ellenőrzés nélkül tovább is engedik őket a senki földjére, onnan viszont nem tudnak tovább menni, mivel a görög hatóságok senkit nem engednek be, a törökök viszont már nem engedik vissza azt, akit egyszer kiengedtek, ennek következtében több tízezer migráns  ragadt a határzónában. Péntek óta már nem először került sor kisebb összecsapásra a görög hatóságok és a migránsok között, a tegnapi nap folyamán több alkalommal is könnygázt vetettek be a határon átkelni próbáló tömeg ellen.

Hétfőn reggel ismét dulakodás alakult ki, amire válaszul a görög határőrök a levegőbe lőttek, ám – egyelőre tisztázatlan körülmények között – az egyik lövés a torkán talált el egy fiatal szíriai menekültet Ahmed Abu Amadit, aki a helyszínen belehalt a sérüléseibe – állítja a Cumhuriyet című török lap.

Graphic:
Syrian refugee Ahmed Abu Emad, from Aleppo, killed today by the Greek Border Guards while trying to cross into Greece along with hundreds of refugees.

He was shot in his throat at 09:07 am near #Ipsala

His body was taken to Turkey. pic.twitter.com/novDEhaKfT

— Mughira Al Sharif (@SharifMugh) March 2, 2020

Stelios Petsas, a görög kormány szóvivője a lelőtt migránsról szóló hírek megjelenését követően Twitteren azt írta: az incidensről készült videó "álhír", így arra kérnek mindenkit, hogy kellő óvatossággal kezeljék a török propaganda híreit.

Erdogan: most ti is ki fogjátok venni a részeteket ebből a dologból

A Nyugat is ki fogja venni a részét a migráció jelentette teherből - szögezte le Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn Ankarában civil szervezetek képviselői előtt.

Beszédében Erdogan úgy fogalmazott: "hónapokkal ezelőtt megmondtam, hogy ha a Nyugat nem veszi ki a részét e teherből, megnyitjuk a kapukat". "Ezek nem vették komolyan a dolgot, és úgy gondolták, blöffölök, aztán amikor megnyíltak a kapuk, egymás után kezdtek el jönni a telefonhívások, hogy zárjuk be" - mutatott rá a török elnök, hozzátéve: "mi pedig megmondtuk, hogy a téma le van zárva, a kapuk már nyitva állnak, és most ti is ki fogjátok venni a részeteket ebből a dologból".

Erdogan a török-görög határra érkező migránstömegekre utalva jelezte: "a tegnapi nappal a számok nagymértékben növekedtek, és csak nőnek tovább". Jelezte: hétfő este Bojko Boriszov bolgár miniszterelnököt fogadja az ankarai államfői palotában, később pedig telefonon beszél Angela Merkel német kancellárral.

Süleyman Soylu török belügyminiszter vasárnap hivatalos Twitter-fiókján azt állította, hogy este 19 óra 40-percig 100 ezer 577 migráns hagyta el az országot az Európai Unióval határos török Edirne tartományon keresztül. Ezt a görög és a bolgár hatóságok is cáfolják, miután mindkét ország megerősítette keleti határa védelmét.

(24.hu - MTI korrigálva)

Képgaléria a határról:



Fotók: EPA











































Keddi frissítés: Erdogan állítja, két migránst is lelőttek, a görögök szerint nem használtak éles lőszert

Nem lőttek éles lőszerrel illegális bevándorlókra a görög határvédelmi alakulatok a görög-török határon – jelentette ki Sztéliosz Pecasz görög kormányszóvivő hétfőn este, tagadva Recep Tayyip Erdogan török elnök korábbi állítását, miszerint görög katonák megöltek két migránst, és súlyosan megsebesítettek egy harmadikat.

Pecasz a török államfő kijelentését szándékos és goromba félretájékoztatásnak, hamis hírnek nevezte.

A görög biztonsági erők könnygáz, gumilövedékek és vízágyúk bevetésével akadályozták meg a nap folyamán, hogy az illegális bevándorlók bejussanak az országba.

A török-görög határ török oldalán több mint tízezer migráns gyűlt össze annak hatására, hogy Törökország bejelentette: már nem akadályozza, hogy továbbvonuljanak az Európai Unió országai felé. Közülük több százan próbáltak átjutni hétfőn a kasztanieszi átkelőnél, de a görög hatóságok útjukat állták.

A görög rendőrség Leszbosz szigetén is könnygázt vetett be a túlzsúfolt móriai menekültügyi központban uralkodó embertelen állapotok ellen tüntető migránsokkal szemben. Az AFP francia hírügynökség helyszínen tartózkodó fotóriportere szerint a tiltakozók válaszul különböző tárgyakat hajigáltak a rendőrökre.

A tüntető migránsok „Nem vagyunk fegyencek” és „Nincs semmi jó Móriában” feliratú transzparenseket tartottak a magasba. Az összesen 2840 férőhelyes móriai táborban és környékén több mint 19 400 embert szállásoltak el, köztük sok kiskorút.

A görög bevándorlásügyi hivatal szerint vasárnap reggel és hétfő reggel között mintegy 1300 menedékkérő érkezett az égei-tengeri görög szigetekre. A görög rendőrség hozzátette: péntek óta több mint 15 500 illegális határátlépési kísérletet akadályoztak meg a szárazföldi határszakaszon.

(MTI)

Korábban írtuk: Éles lőszerrel gyakorlatoznak a görög katonák a török határnál





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából