Ugrás a cikkhez
Reklám

Törökország úgy döntött, hogy tovább már nem tartóztatja fel sem tengeren, sem szárazföldön az Európába igyekvő szíriai menekülteket – adta hírül csütörtökön késő este a Reuters brit hírügynökség.




Forrásként egy magas rangú török tisztségviselőt említenek, de név nélkül. Az illető elmondása szerint a török rendőrség, parti őrség és határőrség parancsot kapott arra, hogy ne állja útját a szíriai menekülteknek.

A hírügynökség felidézte, hogy a harcok sújtotta északnyugat-szíriai Idlíb tartományból csaknem egymillió szíriai menekül a török határ menti térségbe.

Frissítés: nincsenek abban a helyzetben...

Törökország már nincs abban a helyzetben, hogy fel tudja tartóztatni a menekülőket – jelentette ki Ömer Celik, a kormányzó török Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) szóvivője pénteken a CNN Türk hírtelevízió élő adásában arra a korábbi értesülésre reagálva, hogy az ország megnyitotta határait az Európába vágyó menekültek előtt.

Kifejtette: a Szíriában zajló támadások következtében mozgolódás van mind Törökországban az Európába, mind Szíriában a Törökországba tartók körében. A szóvivő emlékeztetett: Törökország már korábban közölte, hogy kapacitásai megteltek, nem bír el egy újabb menekülthullámot, és ezért a kialakuló nyomás már nem tartható a saját oldalán.

„Ankara menekültpolitikája nem változott, de már nincs abban a helyzetben, hogy fel tudja tartoztatni a menekülőket” – mondta Celik.

2. frissítés: Görögország megerősíti határai védelmét

Görögország megerősíti a Törökországgal közös szárazföldi és tengeri határai védelmét, válaszul arra, hogy Ankarában bejelentették: Törökország már nincs abban a helyzetben, hogy fel tudja tartóztatni a menekülteket – közölték magukat megnevezni nem kívánó görög kormányzati források pénteken.

Az ENSZ adatai szerint az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban dúló harcok következtében december eleje óta csaknem 950 ezer ember kényszerült elhagyni az otthonát a térségben. Az emberek nagy része a szomszédos Törökországba menekül.

Az NTV török hírtelevízió péntek reggel arról számolt be, hogy egy körülbelül 150 fős afgán menekültcsoport tart a Törökország és Görögország közötti pazarkulei határátkelőhöz, miután a Törökország és Bulgária közötti kapikulei átkelőhelynél nem jártak sikerrel. A menetben nők és gyerekek is vannak.

A menekültválság tetőpontján, 2015-ben a migránsok nagyrésze Görögországon keresztül igyekezett Európa más országai felé eljutni. Az úgynevezett balkáni migrációs útvonalat 2016-ban lezárták, az ekkor megkötött EU-Törökország menekültügyi egyezménnyel. Ennek értelmében a török hatóságok igyekeznek megakadályozni a menedékkérők távozását az unió tagországai felé, cserébe Törökország hatmilliárd euró (2010 milliárd forint) támogatást kap az EU-tól a területén tartózkodó menekültek ellátására.

3. frissítés: íme az első sáskák, akik nagyon nem néznek ki menekültnek:

#EnoughisEnough

The first immigrants to leave Turkey for Europe.

Turkish authorities do not block anyone from leaving.

All immigrants are free to go as can be seen in the video.#syria #turkey #immigrants pic.twitter.com/sUAy5a5spQ

— Sadettin Toprak (@s_toprak5861) February 28, 2020

Ők még csak készülődnek:

Immigrants gathered in edirne are preparing to go to Greece and Bulgaria.#Turkeypic.twitter.com/vllzgJHMAp

— Prometheus (@__prometheusss) February 28, 2020

(MTI - RT nyomán)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából