Ugrás a cikkhez
Reklám

Bűnösnek találta Harvey Weinsteint a New York-i bíróság, a korábbi producerre börtönbüntetés vár - írta a The Guardian. Az esküdtek egy rendbeli erőszakos szexuális bűncselekmény és egy rendbeli nemi erőszak elkövetése miatt találták bűnösnek. A "szexuális ragadozóként elkövetett bűncselekmény" (predatory sexual assault) tényállása, amihez magyarul inkább a visszaesőként elkövetett erőszak áll a legközelebb, az esküdtek szerint nem valósult meg, bár a tárgyalás során hatan tanúskodtak ellene.



Fotó: Lucas Jackson / Reuters

A Miramax stúdió alapítóját több mint 80 nő vádolta meg azzal, hogy szexuálisan zaklatta őket, de a büntetőjogi eljárás csak két áldozat miatt indult. A vádak: egy rendbeli nemi erőszak (2013-as eset, egy akkor még karrierje elején álló színésznő, Jessica Mann vádja) és egy rendbeli orális szexre való kényszerítés (ennek Mimi Haleyi 2006-ban esett áldozatául) mellett három további vádpontban, melyek viszont csak akkor "állnak meg", ha ez első kettőből legalább egy esetben bűnösnek mondják ki Weinsteint. Ez az esküdteknek is nagy fejtörést okozott, az esküdtek vitájának négy napja leginkább azzal telt el, hogy értelmezni próbálták, egészen pontosan mivel is vádolják az egykori filmmogult.

A védelmét Donna Rotunno, Illinois állam egykori ügyésze látta el, akit "buldog" becenévvel illettek azok, akiket már védőügyvédként felmentetett különböző szexuális jellegű vádak alól. Nyíltan szembe megy minden ma divatos vagy trendi hullámmal, nem hisz a #metoo mozgalomban, és évek óta nyíltan vallja, hogy a nők felelősek a választásaikért és tetteikért, azaz, ha valaki olyan helyzetbe hozza magát, amiben számára kényelmetlen dolgok történhetnek, és abból nem igyekszik kiszállni minden erejével, akkor magára vessen. A Weinstein elleni vádakról azt mondta, mindegyik valótlan. Álláspontja szerint, aki Hollywoodban akar karriert magának, és a testét bocsátja áruba, annak viselnie kell a következményeket. Ez volt egyébként 42-ből a második per, amit elvesztett.

New York állam törvényei szerint Weinstein akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphatott volna, ha visszaesőként rábizonyítják a nemi erőszakot. Ehhez Annabella Sciorra és Rosie Perez színésznők vallomásai jelentették volna az alapot, mely ügyeket magukban nem lehetett tárgyalni, hiszen túl régen történtek. Az ítélet, elemezte a történteket a The New York Times, azt jelenti, hogy az esküdtek nem hittek egyik színésznőnek sem. A maximális büntetés, amit így kaphat, 25 év.



Fotó: Spencer Platt / Getty Images Hungary

Weinstein faarccal hallgatta végig a döntés felolvasását. A bíró megköszönte az esküdtek szolgálatát, majd elrendelte az egykori producer őrizetbe vételét. Weinstein az ítélethirdetésig a bírósági fogdában marad. A Weinstein-per a #metoo mozgalom eddigi legfontosabb momentuma, az ítélet példaértékű lehet, különösen a Los Angelesben kezdődő büntetőperét tekintve, ahol két nő vádolja nemi erőszak elkövetésével.

(The Guradian - Index nyomán)

Korábban írtuk: "Szereted a nagy, kövér, zsidó farkamat?" - Harvey Weinstein hollywoodi sikszeháreme (18+)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából