Ugrás a cikkhez
Reklám

A szenátus januárban megkezdheti a Donald Trump amerikai elnök alkotmányos felelősségre vonását célzó eljárást (impeachment) – jelentette be szerdán Mitch McConnell, a szenátus republikánus többségének vezetője.

A szenátusi vezető közölte: amennyiben a demokrata többségű képviselőház megszavazza az elnök ellen kedden nyilvánosságra hozott két vádpontot, a szenátus napirendjén az első lesz januárban a tárgyalás lefolytatása.

A demokrata többségű képviselőház, amely kvázi vádhatóságként dönt, az elemzők szerint szinte bizonyosan megszavazza az igazságügyi bizottság által elkészített vádiratot, és ezzel az alkotmányos eljárás megindítását. Ehhez nem kétharmados, hanem egyszerű többség is elegendő. Ezt követően a szenátusban – a kongresszus felsőházában – folytatódik a közjogi felelősségre vonási eljárás, amely lényegében szabályszerű tárgyalást jelent.

A tárgyalást a szövetségi legfelsőbb bíróság (alkotmánybíróság) elnöke, John Roberts bíró vezetésével tartják, és a döntéshez kétharmados többség szükséges. Vagyis a százfős szenátusban a negyvenhét demokrata szenátor mellett húsz republikánus politikusnak is Trump ellen kellene szavaznia. Elemzők szerint azonban rendkívül kevéssé valószínű, hogy ez megtörténik a republikánus többségű szenátusban.

Az impeachmentről az amerikai alkotmány rendelkezik. Az Egyesült Államok alapító atyái azért foglalták ezt alkotmányba, hogy a mindenkori elnököt is felelősségre lehessen vonni, ha hazaárulást, vesztegetést, vagy magasabb szintű bűncselekményt követ el.

Eddig három amerikai elnök esetében indult meg az eljárás: 1868-ban a demokrata párti Andrew Jackson és 1998-ban a szintén demokrata párti Bill Clinton ellen le is folytatták, de egyiküket sem váltották le. A republikánus Richard Nixon esetében a képviselőház 1974 októberében megindította az eljárást, de az elnök – mivel elveszítette a republikánusok támogatását – még a szenátusi tárgyalás előtt benyújtotta a lemondását.

(MTI)

Reklám





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából