Ugrás a cikkhez
Reklám

A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) őrizetbe vett egy férfit Gheorghe Dinca környezetéből, akit azzal gyanúsítanak, hogy megerőszakolta a 18 éves Luiza Melencut, akinek a meggyilkolását korábban beismerte Dinca - írja az Adevarul nyomán a Transindex.




Úgy tudni, hogy a férfi Dinca caracali lakásának udvarán vette észre az elrabolt és megkötözött 18 esztendős lányt, és Dinca állítólag elmondta neki, hogy azért rabolta el a fiatal lányt, hogy megerőszakolja.

A férfi pedig, ahelyett, hogy az esetet jelentette volna a rendőrségen, arra kérte a caracali gyilkosságokat beismerő férfit, engedje meg, hogy ő is megerőszakolja az elrabolt lányt. A DIICOT ügyészei szerint ez meg is történt.

Az Adevarul úgy tudja, hogy a 46 éves férfi szintén Caracalban lakik, és a szexuális erőszakot a gyanú szerint április 14-én követte el.

Sajtóinformációk szerint a férfit Dinca szomszédai úgy emlegették, mint „Dinca szolgáját”, aki bejáratos volt a gyilkosságok első számú gyanúsítottjához, és már a Dinca elleni nyomozás elejétől fogva a hatóságok látókörébe került.

A férfi őrizetbe vételét Giorgiana Hosu, a bűnvádi eljárást irányító ügyész is megerősítette a sajtónak, és közölte, hogy bár a férfi közeli kapcsolatban állt az elkövetővel, egyelőre nem tekinthető a cinkosának.

Korábban a tévében mentegette Dincát

Az Antena1 kereskedelmi csatorna egyik nagy nézettségű műsorába is meghívták korábban a férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy maga is megerőszakolta a caracali rém egyik áldozatát, Luiza Melencut - írja a Maszol.

A gyanúsítottat Stefan Risipiceanunak hívják. A 46 éves férfi elemi osztályt végzett, napszámból él, nem veti meg az alkoholt, és jól ismerte a kettős gyilkosságot beismerő Gheorghe Dincát. Dolgozott is néha a caracali autószerelőnek, aki azt is megengedte neki, hogy két hétig meghúzódjon nála, az udvarán lévő fészerben – számolt be a bukaresti sajtó.

A caracali rém elleni bűnvádi eljárást irányító ügyész a szerdai sajtótájékoztatóján nem nevezte meg a gyanúsítottat. Elmondta, bizonyítékok vannak arra, hogy a férfi meglátogatta otthonában az autószerelőt április 14-én, azon a napon, amikor Gheorghe Dinca elrabolta Luiza Melencut. Stefan Risipiceanu észrevette, hogy az udvaron lévő gépkocsiban egy megkötözött lány van. Dinca elmondta neki, hogy Luiza Melencut „szexuális célokból” rabolta el. A 46 éves férfi ekkor ahelyett, hogy a rendőrséghez fordult volna, arra kérte a caracali rémet: erőszakolhassa meg ő is a lányt. Mivel Gheorghe Dinca attól tartott, hogy Risipiceanu leleplezi őt, ebbe beleegyezett – mondta el az ügyész.

Július végén, amikor a caracali rém gyilkosságaira fény derült, Risipiceanut meghívták az Antena1 egyik nagy nézettségű esti műsorába, mert tudni lehetett róla, hogy jól ismerte Dincát, sőt aludt is nála. Amikor az autószerelő rémtetteiről kérdezték a stúdióban, szemrebbenés nélkül hazudott. „Nem jön, hogy elhiggyem, mik derültek ki Dincáról. Nem lenne képes elrabolni lányokat. A szomszédok is azt kérdeztek, hogyan tudtam egy gyilkosnál aludni. Nekem nincs rejtegetnivalóm” – jelentette ki Risipiceanu. A lány még ma is élne, ha elrablását jelenti a rendőrségen.





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából