Ugrás a cikkhez
Reklám

Megkezdődött a Fekete-tengeren a tavaly novemberi orosz-ukrán haditengerészeti incidens során elfoglalt ukrán hajók elvontatása Kercs kikötőjéből - közölte a Kommerszant című orosz napilap vasárnap szemtanúkra hivatkozva.

A várakozások szerint Oroszország a Fekete-tenger nemzetközi vizein szolgáltatja majd vissza Ukrajnának a két páncélozott ágyúnaszádot és a vontatóhajót. A Kommerszant úgy értesült, hogy az egyik ukrán naszádon kijavították azt a sérülést, amely a Fekete-tengeren tavaly november 25-én történt incidens során keletkezett.

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) kötelékébe tartozó krími határőr-parancsnokság vasárnap közölte az orosz hírügynökségekkel, hogy az ukrán féllel való megállapodás alapján az átadás hétfőn fog megtörténni.

Andrij Jermak, Volodimir Zelenszkij "ukrán" elnök tanácsadója szombaton Kijevben bejelentette, hogy "utolsó szakaszába lépett" az ukrán haditengerészet járműveinek visszaszolgáltatása.

A Kommerszant emlékeztetett rá: Moszkva kifejezte szándékát, hogy visszaadja a hajókat a "normandiai négyek" - Oroszország, Ukrajna, Franciaország és Németország - december 9-re tervezett csúcstalálkozója előtt, anélkül hogy ezt összekapcsolná a diplomáciai eseménnyel.

Moszkva ugyanakkor a másik három potenciális részvevővel ellentétben még nem erősítette meg a csúcs dátumát. Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója egy, a Rosszija-1 tévécsatorna által leadott nyilatkozatában csak annyit mondott, hogy még ebben az évben meglesz a találkozó.

A tengeri határincidens az Ukrajnától 2014-ben népszavazás útján Oroszországhoz visszacsatolt Krím félsziget partjaitól 13-14 tengeri mérföldre történt. Az orosz parti őrség a Fekete-tengeren tüzet nyitott három, a Kercsi-szoros felé haladó és a megállási felszólításra nem reagáló kisebb ukrán hadihajóra, majd elfoglalta azokat. Az elfogott 24 fős legénység ellen Moszkva tiltott határátlépés címén eljárást indított. A 22 ukrán tengerész és két biztonsági tiszt (két SZBU-s - a szerk.) idén a szeptember 7-i orosz-ukrán fogolycsere keretében szabadult.

A Fekete-tengert és az Azovi-tengert összekötő szoros közelében történt incidens miatt az Egyesült Államok és az Európai Unió szankciókat szabott ki több orosz tisztségviselőre.

A hamburgi székhelyű Nemzetközi Tengerjogi Bíróság május végén kihirdetett ítélete szerint Oroszországnak azonnal szabadon kell engednie az elfogott tengerészeket és vissza kell szolgáltatnia Ukrajnának a lefoglalt három hadihajót is.

(MTI nyomán)

Reklám





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából