Az iszlám terrorizmus mellett ma a szélsőjobboldal jelenti a legnagyobb fenyegetést Németországban – jelentette ki Horst Seehofer német belügyminiszter a Welt am Sonntag című vasárnapi lapban megjelent interjújában.

A "konzervatív" politikus, a bajor CSU korábbi vezetője hangsúlyozta, hogy „az erőszakra kész” szélsőjobboldal komoly veszélyt jelent az országban.




A német koalíciós kormány belügyminisztere ebből kiindulva célul tűzte ki, hogy mind személyi vonatkozásban, mind szervezetileg erősítsék a Szövetségi Bűnügyi Hivatalt és az Alkotmányvédelmi Hivatalt.

Ezen kívül a világhálón megjelenő tartalmakkal kapcsolatban is “aktívabb magatartás” szükség – fogalmazott Seehofer, utalva arra, hogy semmilyen formában sem tűrhető gyűlöletkeltés az interneten.

„A gyűlölet szításának semmi köze a véleményszabadsághoz” – hangsúlyozta a német belügyminiszter.

Hors Seehofer üdvözölte, hogy Christien Lambrecht szociáldemokrata igazságügyi miniszter támogatásáról biztosította törekvéseit.

(MTI nyomán)