Ugrás a cikkhez
Reklám

A Pentagon 2020. szeptember végéig meghosszabbította az Egyesült Államok déli határára rendelt katonák szolgálatát – jelentette be Chris Mitchell alezredes, a Pentagon szóvivője kedden. Közben az illegális bevándorlásról tárgyalt Washingtonban a mexikói külügyminiszter is.

A szóvivő hangsúlyozta: döntésével Mark Esper miniszter – Donald Trump amerikai elnök migrációs politikájának szellemében – az illegális bevándorlás elleni fellépést kívánja hatékonyabbá tenni. Az alezredes hozzáfűzte: a tárcavezető szeptember 3-án hagyta jóvá a belbiztonsági minisztérium és a rendőri szervek kérését az Egyesült Államok déli határaihoz telepítendő katonákra vonatkozóan.

„A cél a határok biztonságának garantálása” – fogalmazott Mitchell.

A szóvivő elmondta, hogy a Pentagon 2020 szeptemberéig 5500 katonát rendel a határokra, elsősorban azért, hogy segítsenek a határvédelemben, az illegális határátlépők felkutatásában és a határok repülővel történő ellenőrzésében.

Jelenleg mintegy 2900 aktív szolgálatot teljesítő és 2000 tartalékos katona van az amerikai-mexikói határon.

A szóvivő közléséből kiderült az is: a védelmi miniszter a múlt héten éppen azon a napon hozta meg a döntést, amelyen a Pentagon bejelentette, hogy 3,6 milliárd dollárt csoportosított át a minisztérium különböző fejlesztésekre szánt költségvetéséből a határra tervezett fal mintegy 280 kilométeres szakaszának megépítésére.

Az illegális bevándorlásról tárgyalt kedden Washingtonban Marcelo Ebrard mexikói külügyminiszter is.

A mexikói diplomácia vezetője sajtótájékoztatóján baráti légkörűnek és pozitívnak nevezte az egyeztetését Mike Pence alelnökkel és Mike Pompeo külügyminiszterrel. Elmondta, hogy rövid ideig ugyan, de eszmecserét folytatott Donald Trump elnökkel is.

Ebrard közölte, hogy Mexikó 25 ezer katonát telepít az amerikai határhoz, és a tervek szerint ők állandóan ott állomásoznának. Hozzátette viszont, hogy nem sikerült dűlőre jutnia az amerikai tárgyalópartnerekkel abban, hogy Mexikót nyilvánítsák úgynevezett biztonságos harmadik országnak. Mexikóváros ebbe nem egyezik bele – szögezte le.

A biztonságos országgá nyilvánítás azt jelentené, hogy a Mexikó felől érkező bevándorlók nem lennének jogosultak menedékkérelem benyújtására az amerikai hatóságoknál.

Az Egyesült Államok és Mexikó közötti egyeztetéseket amerikai elemzők kifejezetten pozitívnak ítélik.

A Fox televízió napokban sugárzott tudósítása például arról számolt be, hogy az Egyesült Államok déli határain augusztusban májushoz képest 56 százalékkal csökkent az illegális bevándorlók száma. Az amerikai határőrök augusztusban mintegy 64 ezer illegális határátlépőt tartóztattak fel, ami a júliusban tapasztalthoz viszonyítva 22 százalékos, a májusi adathoz képest 56 százalékos mérséklődés. Júliusban még valamivel több mint 82 ezer, míg májusban több mint 144 ezer ember próbált illegálisan bejutni az Egyesült Államokba.

A csökkenést az elemzők részben a Trump-kormányzat közép-amerikai országokra kifejtett nyomásának, részben pedig a Mexikóval folytatott tárgyalásnak tudják be, főképp annak a megegyezésnek, hogy a menedékkérők a kérvényük elbírálását Mexikóban maradva várják meg.

(MTI)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából