Ugrás a cikkhez
Reklám

A Marrakesh-közeli emlékművet egy évvel alapvetése után már el is bontották, mivel kiderült: engedély nélkül épült fel az "Izraellel való kapcsolataik normalizálására" - írja a Ynet nyomán a Neokohn.



Ilyen volt...

Az installációt egy "német non-profit szervezet", a PixelHelper kezdte el építeni - ők "társadalmi sérelmeket igyekeznek művészeten keresztül orvosolni" -, hogy "emléket állítson a holokauszt áldozatainak", illetve a második világháború alatt "üldözött és meggyilkolt LGBT közösség tagjainak".

Az emlékmű felépítéséről szóló jelentések a marokkói médián keresztül az Izraellel való barátkozás ellen munkálkodó aktivisták izzó kritikáját szították fel. A tüntetések után a marokkói hatóságok buldózerekkel lebontották az emlékművet, és "súlyos károkat okoztak a helyszínen". Azzal indokolták a már egy éve épülő helyszín lerombolását, hogy az emlékmű építése nem kapta meg a megfelelő engedélyeket.

A "német" szervezet elítélte a helyi hatóságok tetteit, és erőfeszítéseket tettek a meghatalmazott helyi tisztviselőkkel való találkozó megteremtésére, de minden kísérlet sikertelen volt. A PixelHelper állítása szerint a helyszínre küldött buldózer súlyos károkat okozott az emlékműnél elhelyezett "műalkotásoknál", és elpusztította a víz- és villamosenergia-infrastruktúrát.



... ilyen lett (fotók: PixelHelper)

"Ha figyelembe vesszük, hogy 365 napot dolgoztunk itt tíz alkalmazottal, akkor mintegy 100 000 euró kárt szenvedtünk el" - panaszkodott a szervezet.

Ez volt a "holokauszt áldozatainak" első emlékműve, amelyet marokkói talajon állítottak fel, a zsidóbuzi szervezet szerint "az iszlám országok és a zsidók közötti kapcsolatok javítását is célozta a projekt".

A PixelHelper felszólította követőit, hogy adományozzanak pénzt az emlékmű újjáépítésére...

Reklám





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából