Ugrás a cikkhez
Reklám

Ötre emelkedett a sapocai neuropszichiátriai kórház egyik páciense által rendezett vérfürdő halálos áldozatainak száma Romániában, miután az egyik 88 éves sebesült belehalt sérüléseibe – közölte hétfői sajtótájékoztatóján Sorina Pintea egészségügyi miniszter.

A miniszter személyesen vezette a tárca tényfeltáró bizottságának helyszíni vizsgálatát a Buzau megyei egészségügyi intézményben, ahol vasárnapra virradó éjszaka egy alkoholfüggősége miatt néhány napja beutalt 38 éves páciens, Stefan Lungu egy infúziós állvánnyal agyonvert négy beteget és további kilencet megsebesített.

Pintea szerint a tragédiát emberi mulasztások sorozata előzte meg. Az ápolók munkaköri leírásában szerepel például, hogy nem hagyhatnak a páciensek keze ügyében olyan tárgyakat, amelyekkel kárt tehetnek magukban, tehát az infúziós állványnak nem kellett volna a kórteremben maradnia. A miniszter arról is beszámolt, hogy Lungu mellé aznap éjszaka – ámokfutása előtt kevesebb mint két órával – ugyanabba az ágyba egy másik alkoholistát is beutaltak, annak ellenére, hogy a kórházban még voltak szabad ágyak.

A miniszter tagadta, hogy a tragédia a személyzet hiánya, illetve túlterheltsége miatt következett be. Hétvége lévén, a kórházban hét ápoló és három gondozó volt szolgálatban, kétszer annyian, mint hétköznap.

Lungu saját kórtermében kezdte a vérengzést, ami olyan csendben és gyorsan történt, hogy az ápolók észre sem vették, csak akkor riasztották a kórházban szolgálatot teljesítő két őrt, amikor a dühöngő rátámadt a szomszédos női kórteremben fekvő betegekre és azok sikítozni kezdtek. Amikor az őrök odaértek, a támadó az ablakon keresztül az udvarra menekült.

Stefan Lungut végül a kapunál állították meg a rendőrök, akik történetesen éppen akkor érkeztek egy másik beteggel az egészségügyi intézménybe. Beszámolójuk szerint a férfinél még mindig ott volt az infúziós állvány, és közelharcot folytattak vele, amíg sikerült ártalmatlanná tenniük.

Lungut a sürgősségiről egy mentőautó hozta csütörtökön a pszichiátriára, ahol péntek reggelig még elkülönítőben, megfigyelés alatt tartották. Mivel azonban nem volt vele gond, és helyét egy másik beteg miatt fel akarták szabadítani, áthelyezték az állandó felügyelet nélküli kórterembe, ahol aztán vasárnap hajnalban rátámadt a többi páciensre.

Hétfőn a sapocai kórház igazgatója lemondott tisztségéről.

A minisztérium bűnvádi feljelentést is készül tenni az ügyben, hogy pontosabban ki ellen, azt a belső vizsgálat befejeztével fogják eldönteni – mondta a román egészségügyi miniszter.

A sapocai vérengzés egy hónapon belül a második olyan bűnügy, amely sokkolta a román közvéleményt, a caracali tinigyilkosságok után. Romániában egyre fokozódik a közfelháborodás amiatt, hogy az állami intézmények képtelenek szavatolni a polgárok biztonságát.

Mindkét esetben a sajtó a politikai döntéshozók felelősségét firtatta, azzal vádolva őket, hogy az állami intézmények élére nem szakértelmük, hanem politikai kapcsolataik alapján neveznek ki vezetőket.

(MTI)

Reklám





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából