Ugrás a cikkhez
Reklám

Csaknem 215 milliárd eurót (67 ezer milliárd forint) szán védelmi kiadásokra Dél-Korea a 2020 és 2024 közötti időszakban északi szomszédja gyakoribbá vált rakétatesztjei miatt – jelentette be a szöuli védelmi minisztérium szerdán.

Ez a védelmi kiadások több mint 7 százalékos növekedését jelenti. A pénzből a dél-koreai hadsereg mindenekelőtt két új rakétaindítást jelző rendszert készül beszerezni, hogy az észak-koreai rakétákat hatékonyabban lehessen azonosítani és szükség esetén elfogni.

Egy 17 hónapos szünetet követően a phenjani kommunista rezsim nemrég két héten belül öt rakétakísérletet is végrehajtott. Kim Dzsong Un észak-koreai vezető azt mondta, hogy a rakétakísérleteket figyelmeztetésnek szánták az Egyesült Államok és Dél-Korea felé, hogy hagyjanak fel közös hadgyakorlataikkal a Koreai-félszigeten és térségében.

Phenjan és Washington arra törekszik, hogy újraindítsa az Észak-Korea nukleáris programjáról és az ázsiai országot sújtó gazdasági szankciókról szóló, az év elején megrekedt tárgyalásokat. Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un csúcstalálkozója idén februárban eredménytelenül ért véget a vietnami fővárosban, Hanoiban. Ezen az amerikai fél követelte Phenjantól, hogy teljes mértékben számolja fel nukleáris arzenálját és ballisztikus rakétaprogramját.

A rövid-, közepes- és nagy hatótávolságú ballisztikus rakéták kilövését ENSZ-határozatok tiltják a több nukleáris próbarobbantást is végrehajtott Észak-Koreának. Ezek a rakéták általában földről indítható lövedékek, amelyek hagyományos, vegyi, biológiai vagy atomrobbanófejet is célba juttathatnak.

(MTI)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából