Ugrás a cikkhez
Reklám

A tiltakozók számos rendőrségi jármű útját elzárták, mire a rohamrendőrök behatoltak a repülőtér területére, ahol paprikaspray-t is bevetettek.

A hongkongi repülőtéri hatóságok szerint a repülőtér működésében „komoly fennakadások” keletkeztek.

A rohamrendőrök helyi idő szerint nem sokkal este 11 óra után hatoltak be a repülőtér területére. A dpa német hírügynökség szerint a tüntetők visszaszorították a rendőröket, és elkezdtek barikádokat emelni az egyik bejáratnál, amelyen keresztül fegyveres rendőrök tucatjai próbáltak meg behatolni. Ez utóbbiak végül mintegy 15 perc után visszavonultak.

A rendőrség több embert egy, a repülőtér érkezési csarnokának bejáratánál várakozó furgonba terelt. A rendőrség állítása szerint megpróbált segíteni mentősöknek hozzáférni egy sérült férfihoz, akit a tiltakozók korábban elfogtak annak gyanújával, hogy az illető beépített ügynök.

A tüntetők egy második embert is elfogtak annak gyanújával, hogy beépített ügynök. Miután kiürítették a holmijait, találtak nála egy, a Peking-párti tiltakozók által viselni szokott kék pólót, amely szerintük bizonyítja, hogy az illető egy kém.

A South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap internetes oldalának korábbi beszámolója szerint a nemzetközi repülőtér vezetése kedden több mint 300 járatot törölt a légikikötőben ötödik napja zajló ülősztrájk miatt.

(MTI)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából