Ugrás a cikkhez
Reklám

Több tízezer ember vett részt a Prágában rendezett buzifelvonuláson, amely a cseh fővárosban most záruló "szexuális kisebbségek hete", az ún. Prague Pride 2019 "csúcspontja" volt.

A Prague Pride-nak becézett provokációt immár kilencedik alkalommal tartották meg a cseh fővárosban. A szervezők szerint a fesztivál mintegy 150 programjára a héten több mint százezren látogattak el.

Bohdana Rambousková, a Prague Pride szóvivője úgy nyilatkozott, hogy a "leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer" (LMBTQ) közösség zuhogó esőben megtartott szombati menetébe mintegy 35-40 ezren kapcsolódtak be. Ez a tavalyihoz hasonló részvételt jelent. A rendőrség most nem adott becslést a résztvevők számáról. Csak annyit közölt, hogy a felvonulás problémák nélkül zajlott le. A szervezők szerint a résztvevők mintegy 30-40 százaléka külföldről érkezett a cseh fővárosba. A menetben magyarországi csoportokat is látni lehetett.

A gyomorforgató menetben szolidaritásuk jeléül cseh politikusok - többek között az ellenzéki Cseh Kalózpárt, a Zöldek Pártja, a Polgármesterek és Függetlenek párt (STAN), valamint a kormánykoalíciós ANO mozgalom és a Cseh Szociáldemokrata Párt képviselői - is megjelentek. Látni lehetett például Ivan Bartost, a kalózok elnökét, Karla Slechtová volt védelmi minisztert, az ANO parlamenti képviselőjét vagy Zdenek Hríbet, Prága kalózpárti főpolgármesterét, aki védnökséget is vállalt az egyhetes rendezvény felett.

A normalitás elleni hadjáratot természetesen egy tucatnyi prágai diplomáciai képviselet - egyebek között az Egyesült Államok, Franciaország, Németország és Hollandia nagykövetsége - is támogatásáról biztosította. A menetben is voltak diplomaták.

A szexuális aberrációt büszkeségként tálalók délben a cseh főváros központjában, a Vencel téren gyűltek össze, majd erkölcstelen menetben kéttucatnyi kocsival a Letná parkba vonultak, ahol éjjelig tartó koncertek lesznek. A néhány órás menetet a buzipropagandista MTI szerint "karneváli hangulat, színes öltözetek, sok zene, tánc, többtucatnyi szivárványos, illetve nemzeti zászló" jellemezte.

Prága belvárosában a felvonulás miatt több órán át korlátozták a forgalmat.

Agresszív buzik egy maroknyi keresztény tüntetővel szemben:

Une dizaine de contre-manifestants au lancement de la @praguepride sous protection policière. L’homophobie n’a pas sa place en #Europe. #OurLoveIsStronger pic.twitter.com/RSMsAC1uuA

— Christophe Madrolle (@christmadrolle) 2019. augusztus 10.

A felvonulás útvonalán több keresztény aktivista tüntetett a normalitás mellett, de a korábbi évektől eltérően ezúttal már semmiféle ellenrendezvény nem volt.

(MTI nyomán)

Kapcsolódó:

- A sterilitás kultusza - egy látlelet a hanyatlásról (18+)

- Tort ül a fertő: adalékok a hanyatlás parádéjához





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából