Ugrás a cikkhez
Reklám

Az Iráni Forradalmi Gárda a FARS Iráni Hírügynökség által közzétette a brit Stena Impero kőolajszállító-hajó föltartóztatásáról és Bandár ’Abbász kikötőjébe irányításáról szóló videót. London és Teherán között most arról folyik a vita, hogy a kőolajszállító-hajót a perzsák ománi, iráni vagy éppen nemzetközi vizeken tartóztatták föl. Az Iráni Forradalmi Gárda haditengerészeti kommandó egysége a helikopterekről kötélen ereszkedett le a brit hajó fedélzetére, majd irányították azt az iráni Bandár ’Abbász kikötőjére – írja a farsnews.com iráni hírügynökség.



Az Iráni Forradalmi Gárda haditengerészeti harcosai

Amint arról beszámoltunk, a Gibraltári-szorosban a brit haditengerészet július 3-ról 4-re virradóan föltartóztatta, majd lefoglalta, magyarán kalóz módszerrel elrabolta az Atlanti-óceánról a Földközi-tengerre áthaladó Grace 1 nevű iráni kőolajszállító-hajót. Az Európai Unióból éppen kifelé masírozó Nagy-Britannia a kalózakciót azzal indokolta: Irán kőolajat akart szállítani Szíriának, holott Brüsszel ezt megtiltotta… Az iráni vezetők azonnal követelték az elrabolt hajó továbbengedését, sőt Mohámmád Hoszejn Bákeri tábornok, az iráni hadsereg vezérkari főnöke azt is kijelentette, hogy Teherán nem hagyja válasz nélkül ezt a brit kalózakciót.

Közben egy izraeli jogvédő alapítvány is bejelentkezett, s követelte, hogy a lefoglalt iráni kőolajszállítmány és a hajó értékesítésével Teherán fizessen személyenként több százmillió dollárt azoknak az izraeli és amerikai állampolgároknak, illetve azok hozzátartozóinak, akik Izrael területén az Irán által támogatott terrorszervezetek támadásainak halálos vagy sebesült áldozataivá váltak.

London hatalmi gőggel elutasította az iráni hajó elengedésére vonatkozó teheráni követelést, mire a perzsák beváltották a fenyegetésüket: az Amerika által nemrégiben „terrorszervezetnek” nyilvánított Iráni Forradalmi Gárda kommandósai harci helikopterekről kötélhágcsón leereszkedtek a kisebb hadihajók által föltartóztatott Stena Impero nevű brit kőolajszállító-hajó fedélzetére, elfoglalták a kormányállást, s a hajót bevitték a Hormuzi-szoroshoz közeli Bandár ’Abbász kikötőjébe. A perzsák tulajdonképpen nem tettek mást, mint a britek két héttel ezelőtt a Gibraltári-szorosban. A vita az utóbbi most esetben arról folyik, hogy az Iráni Forradalmi Gárda a brit kőolajszállító-hajót ománi, iráni vagy éppen nemzetközi felségvizeken tartóztatta föl. Egy biztos, a britek az iráni hajót nemzetközi vizeken tartóztatták föl a Gibraltári-szorosban, ám ez egyáltalán nem zavarta az Európai Uniót. A kettős mércére jellemző, hogy a „német” külügyminisztérium ma reggel elítélte a brit Stena Impero feltartóztatását, és követelte az azonnali szabadon engedését, miközben mélyen hallgatott, amikor Nagy-Britannia két héttel föltartóztatta az iráni hajót a Gibraltári-szorosban.



A Stena Impero Bandár Abbász iráni kikötőben (fotó: AP)

Az Irán Forradalmi Gárda néhány órával ezelőtt közzétett egy videót a Stena Impero brit hajó tegnapi elfoglalása előtti pillanatokról, a maszkos, fegyveres perzsa kommandósok fedélzetre ereszkedéséről, majd arról, hogy a kőolajszállító-hajó miként fut be az iráni Bandár ’Abbász kikötőjébe. Iráni állítás szerint az Egyesült Arab Emírségekből a szaúd-arábiai El-Dzsubájl kikötőjébe tartó brit hajót azért tartóztatták föl, mert összeütközött egy iráni zászló alatt halászó kisebb hajóval, majd segítség nyújtás nélkül folytatta útját. Hormuzgán kormányzóság kikötőhatósága közölte: addig nem engedik el a brit hajó 23 fős legénységét, amíg ki nem vizsgálják az ütközés körülményeit.

Mi meg a történtek után csak ennyit mondhatunk: Hajrá Irán, hajrá perzsák!

H. J. – Kuruc.info





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából