Ugrás a cikkhez
Reklám

Három öklelés volt a pamplonai bikafuttatások utolsó napján az idei San Fermín tiszteletére rendezett ünnepségsorozaton – közölte vasárnap a spanyol vöröskereszt szóvivője.

José Aldaba elmondta, hogy az egyik futó a lábán, két másik a karján sérült meg. A helyi Miura tenyészet hat bikáját futtatták vasárnap a 850 méteres távon, amelyet az állatok 2 perc 42 másodperc alatt tettek meg.

Up close Doing the bull run with @thmessenger for @CharliePoste stag 💩💩 #Pamplona pic.twitter.com/KEYqww0042

— Ger Tumelty (@Gertumeltynew) 2019. július 12.

A bikafuttatások után kezdetét veszi a mulatozás, a vendéglátóhelyek kinyitnak, a futók bőséges reggelivel jutalmazzák meg magukat. Délután az arénában bikaviadalt tartanak, amelyen a torreádorok a futásban részt vevő bikák közül küzdenek meg néhánnyal.

A legenda szerint Szent Fermin egy római szenátor kereszténységre áttért, jámbor lelkű fia, Pamplona első püspöke volt, akit 303-ban galliai térítőútján, Amiens-ben fejeztek le. A mártírhalált halt püspök lett Pamplona védőszentje, Navarra társpatrónusa, a csizmadiák, a borkereskedők és a pékek védőszentje.

Ereklyéinek egy része 1196-ban került vissza Franciaországból szülővárosába, ahol ettől kezdve október 10-én tartották ünnepét. Az időpontot a zord őszi időjárás miatt 1591-ben július elejére, a hagyományos állatvásárok idejére tették át, amikor a jószágaikat a városba hajtó marhakereskedők bikaviadalokat is tartottak.

A két esemény összekapcsolásából született az eleinte kétnapos Feria de San Fermín-ünnep, amely később egyre hosszabb ideig tartott, újabb látványosságokkal – köztük a 17. századtól a bikafuttatással – bővült, és egyre több látogatót vonzott.

A napjainkban már kilencnapos ünnep a múlt században a Nobel-díjas Ernest Hemingway révén vált világhírűvé.

(MTI)

Kapcsolódó: Különösen izgalmas volt 53 ember számára a nagy múltú pamplonai bikafuttatás első napja





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából