Ugrás a cikkhez
Reklám

Elismerte vereségét vasárnap a megismételt isztambuli főpolgármester-választás kormánypárti indulója, Binali Yildirim volt kormányfő. Ellenzéki kihívója, Ekrem Imamoglu szerint az eredménnyel „új fejezet kezdődik” Isztambul életében. Recep Tayyip Erdogan elnök Twitter-üzenetben gratulált.



Ekrem Imamoglu, a választás győztese (fotó: Huseyin Aldemir/Reuters)

Az Anadolu török állami hírügynökség által, a szavazatok 99,37 százalékos feldolgozottságánál közölt adatok alapján Imamoglu 54,03 százalékkal vezet Yildirim előtt, aki 45,09 százalékon áll.

Yildirim beszédében elismerte, hogy jelen állás szerint Imamoglu vezet. Egyúttal gratulált vetélytársának és sok sikert kívánt neki a főpolgármesteri munkájához. Kiemelte: a voksolás rámutatott, hogy a demokrácia kifogástalanul működik Törökországban.

Imamoglu nyilvános felszólalásában hangsúlyozta: a szavazás hozzájárult az ország demokratizálódási folyamatához. Híveinek köszönetet mondva kijelentette: az egész világ szeme láttára védtétek meg Törökország becsületét.

A szavazást azért ismételték meg, mert a március 31-i helyhatósági választáson született szoros ellenzéki győzelmet a kormánypárt a számlálóbizottságokban és a számlálólapokon tapasztalható szabálytalanságokra hivatkozva megtámadta, az illetékes hatóság pedig helyt adva a fellebbezésnek a főpolgármester-választás eredményét érvénytelenítette. A legfőbb ellenzéki tömörülés, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) színeiben induló Imamoglu akkor mindössze 13 ezer 700 szavazattal előzte Yildirimet.

A kerületi polgármesterekre és a városi tanács összetételére vonatkozó szavazást vasárnap nem rendezték meg újra.

Az eredmény alapján úgy tűnik, hogy a Recep Tayyip Erdogan török elnök vezette kormánypárt, az iszlamista-konzervatív Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) 15 év után először veszíti el a legnépesebb város vezetését.

Imamoglu a márciusinál nagyobb arányú előnye igazolni látszik a közvélemény-kutatások előrejelzéseit.

Recep Tayyip Erdogan török elnök vasárnap a Twitteren gratulált a megismételt isztambuli főpolgármester-választás győztesének, az ellenzéki, kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) színeiben induló Ekrem Imamoglunak. Erdogan azt írta, hogy a mai napon ismét megnyilvánult a nép akarata.

(MTI)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából