Ugrás a cikkhez
Reklám

Valamikor Alexandriai Nagy Sándor vagy Julius Caesar ajándékozott olyan keggyel országokat, országrészeket egy-egy népnek, mint amiképpen tette ezt Donald Trump amerikai elnök 2019. március 25-én, amikor is kizárólag zsidóktól körülvéve aláírta a megszállt Golán-fennsík szuverenitását Izraelnek ajándékozó dokumentumot. A kormányalakításba nemrégiben belebukott Binjámin Netanjáhu átmeneti kormánya ma a Golán-fennsík egyik, már meglevő zsidótelepülésén dönt arról, hogy Trump-fennsík néven létrehoznak egy újabb zsidótelepülést – írja a Válláh!Hádásot című izraeli újság.



Trump-fennsík zsidótelepülés névtábláját készítik felavatás előtt (fotó: Ávihu Sápírá)




Az izraeli kormány ma kihelyezett ünnepi ülést tart a Golán-fnnsík Kelá’ Állon nevű zsidótelepülésén. Az ülés folyamán a tervek szerint bejelentik, hogy a nemzetközi jog értelmében megszállt és annektált Golán-fennsíkon Donald Trump nevét viselő új zsidótelepülést létesítenek. A minisztereknek a mai kormányülés előtt kiosztott határozati javaslatban a többi között ez olvasható:

„Az Amerikai Egyesült Államok 54. elnöke, Donald Trump sokoldalú tevékenységet fejt ki Izrael Állam érdekében. Trump elnök kezdeményezte, hogy Amerika ismerje el Jeruzsálemet Izrael fővárosaként, valamint Izrael szuverenitását a Golán-fennsík felett. Éppen ezért határozat született arról, hogy a köszönet megnyilvánulásaként a Golán-fennsíkon Rámát-Trump (Trump-fennsík – רמת-טראמפ) néven új település létesül.”

A nagy felhajtás és hangzatosság ellenére a Trump-fennsík nevű tervezett zsidótelepülést nem egyhamar adják át, mert – amiképpen azt C’vi Hauser, az ellenzéki Kék-fehér párt parlamenti képviselője három nappal ezelőtt a Twitteren csiripelte: „Ez az egész nem több egy ’Izrablöff-nél’, hiszen a ’történelmi törvényjavaslat’ sorai között olvasva kiderül, hogy semmire nem kötelező látszathatározatról van szó. Reméljük, Trump elnök nem szerez tudomást arról, hogy nevét belpolitikai taktikázásra használják föl Izraelben.” Mások azt emelik ki, hogy a kabinet eddig nem hagyta jóvá az új település építéséhez szükséges költségvetést, s még a pontos helyét sem jelölték ki. De a legfontosabb ellenérv az, hogy a jelenlegi átmeneti kormánynak egyáltalán nincs fölhatalmazása új települések létesítését elrendelő döntésre.



Trump a Fehér Házban a Golán odaajándékozásáról szóló dokumentummal 2019 tavaszán – egy sereg zsidóval körbevéve (fotó: Reuters)

Az észak-goláni Kelá’ Állon zsidótelepülésen a mai ünnepi és rendkívüli kormányülésre vezető út viszont amerikai és izraeli zászlódíszbe öltözött, s a szomszédos földeken pedig már el is készítették a tervezett Trump-magaslat nevű zsidótelepülés bejáratánál a héber és angol nyelvű, s az amerikai és az izraeli zászlóval díszített helységnévtáblát.

Izraelben már korábban is neveztek el településeket nem zsidó vezető politikusokról, így például Rámát-Johánán kibbuct (רמת יוחנן קיבוץ) az 1950-bnen elhunyt Jan Christian Smuts dél-afrikai miniszterelnökről, aki a második világháború idején dél-afrikai divíziót küldött a Deutsche Afrika Korps (DAK) előrenyomulásának föltartóztatására a líbiai Tobruk városa alá. Smuts „kiválóságát” nem csak az jelezi, hogy a zsidók települést neveztek el róla, hanem az is, hogy a barátjának tudhatta a háborús bűnös Winston Churchillt és a német polgári lakosság háború utáni tömeges megmérgezéséhez különleges mérget előállító Hájjim Weizman vegyészprofesszort, a Cionista Világszövetség elnökét, Izrael első államelnökét. A búr keresztény Smuts nevét Tel-Avivban, Jeruzsálemben és Beér Sevá’-ban utca is hirdeti.



A mai kormányülésre vezető út a Golán-fennsíkon (fotó: EPA)

Balfourijjá (בלפוריה) település a Jezre’él-völgyben Arthur James Balfour angol külügyminiszternek állít emléket, amiért 1917-ben a brit kormány kiadta az ő nevével fémjelzett, úgynevezett Balfour-nyilatkozatot. Ebben a nyilatkozatban London ígéretet tett arra, hogy az első világháborút lezáró területi egyezkedések keretében a cionisták Palesztinában létrehozhatják a „zsidó nemzeti otthont”. De van Truman-falva (כפר-טרומן) is Izraelben, s a névadó „erényeit” pedig nem is kell részleteznünk. A Csehszlovákia nevű egykori műállam elnökének, a magyarság és a németek egyik üldözőjének, Thomas Masaryknak zsidó szempontból múlhatatlan érdemeire Masaryk-falva (כפר-מסריק) emlékeztet Izraelben. Nemsokára lesz majd Trump-magaslat is.

Hering J. – Kuruc.info





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából