Ugrás a cikkhez
Reklám

Ritka orvosi esetről számol be a BBC: egy 1991 óta kómában feküdt arab nő nem csak magához tért, úgy tűnik, teljesen sikerül majd felépülnie.

27 évvel korábban Munira Abdulla hazafelé tartott kisfiával autójukban, amikor egy busszal ütközve balesetet szenvedtek. A gyermeknek nem esett baja, Abdulla azonban súlyos agysérülés miatt kórházba került, ahol azonnal kómába esett. A nőt kezelték Londonban, utána pedig az Egyesült Arab Emirátusokban kezelték tovább. Abdulla vegetatív állapotba került, ami azt jelenti, hogy fájdalmat érzett ugyan, reagálni viszont nem tudott.

A kórházban töltött évek alatt csövön át táplálták, és igyekeztek életben tartani. Fizioterápiával is segítették a gyógyulását, de ezzel igazából csak lassítani próbálták izmai sorvadását, ugyanis nem volt jele annak, hogy a nő valaha is magához tér.

Al Ainból aztán egy németországi kórházba került, ahol folytatták gyógyszeres kezelését, és végül itt is ébredt fel. 2018-ban a szobájában feküdve hangokat kezdett kiadni, ám az orvosok nem tulajdonítottak neki különösebb jelentőséget, mert elmondásuk szerint ez normális reakció volt.

Néhány nappal később Abdulla azonban fia nevét emlegetve felébredt.

A szenzációs gyógyulás történetét a nő fia mesélte el az egyesült arab emírségekbeli Nationalnek, amely az anya kezeléseiről is beszámolt.

Abdulla időközben visszatért hazájába, ahol további terápiákon kell még részt vennie. Fia elmondása szerint valamennyire már beszélni is tud.

A lap beszámol az amerikai Terry Wallis esetéről, aki szintén hosszú időn át volt kómában, igaz, nem ennyit, de ugyanígy: ő is autóbalesetet szenvedett, és csak 19 évvel később ébredt fel.

Az arab nő esete azért is különleges, mert mialatt kómában volt, számtalan esemény történt világon, többek között néhány elnökváltás. A nő még az idősebb George Bush elnöksége alatt esett kómába.

(BBC - HVG)

Reklám





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából