Ugrás a cikkhez
Reklám

A Fehér Ház szerdán bejelentette, hogy új szakaszába lép az Iszlám Állam terrorista szervezet elleni küzdelem, és ezzel párhuzamosan megkezdődött az amerikai katonák kivonása Szíriából.




Az iszlamista szervezet “territoriális kalifátusát” legyőzték, ezek a diadalok Szíriában azonban nem jelentik az Iszlám Állam elleni globális koalíció vagy az általa folytatott kampány végét. Az Iszlám Állam elleni küzdelem új szakaszába lépünk – fogalmazott közleményében Sarah Sanders, az amerikai elnöki hivatal szóvivője magyarázatul arra, hogy megkezdődött az amerikai erők kivonása a háború sújtotta közel-keleti országból.

A Reuters hírügynökség egy amerikai tisztségviselőre hivatkozva azt írta, hogy a csapatkivonás 60-100 napig tarthat.

Donald Trump a Twitter közösségi portálon szerdán Twitter-üzenetben reagált arra, hogy az Egyesült Államok a Szíriában állomásozó csapatai kivonására készül. Az amerikai elnök azt írta, hogy a dzsihadista szervezet elleni küzdelem volt az egyetlen oka az amerikai csapatok jelenlétének Szíriában az ő elnöksége idején.

We have defeated ISIS in Syria, my only reason for being there during the Trump Presidency.

— Donald J. Trump (@realDonaldTrump) 2018. december 19.

Röviddel a Twitter-üzenet előtt többek között a CNN hírcsatorna, a The Wall Street Journal című lap és a Reuters hírügynökség is adott hírt, hogy az Egyesült Államok a Szíriában állomásozó mintegy kétezer amerikai katona gyors kivonására készül.

A CNN amerikai hírtelevízió a Pentagonból származó forrásokra hivatkozva úgy tudja, Trump már döntést is hozott erről, és ennek megfelelő utasítást adott a védelmi minisztériumnak. A The Wall Street Journal című amerikai lap szerint az Egyesült Államok már tájékoztatta a csapatkivonásról a közel-keleti szövetségeseit.

A Reuters nemzetközi hírügynökség egy névtelenséget kérő tisztségviselőre hivatkozva szintén azt közölte: Washington a teljes csapatkivonást fontolgatja, miközben a végéhez közeledik az Iszlám Állam terrorszervezet által meghódított területek felszabadítása.

A Reuters elemzése szerint amennyiben valóban megszületik ez a döntés, az véget vethet az amerikai erők hosszú távú szíriai jelenlétével kapcsolatos találgatásoknak. James Mattis védelmi miniszter és más magas rangú amerikai tisztségviselők a múltban ugyanis amellett kardoskodtak, hogy az amerikai csapatokra szükség van, hogy az iszlamista szervezet ne erősödhessen meg ismét a közel-keleti országban.

Trump a múlt héten telefonon egyeztetett Recep Tayyip Erdogan török elnökkel a hatékonyabb szíriai koordinációról. A török vezetés különösen nehezményezi, hogy az Egyesült Államok az Iszlám Állam maradék állásainak felszámolására hivatkozva továbbra is fegyverekkel látja el és kiképzi a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű szíriai kurd milíciát. Ankara a Délkelet-Törökországban fegyveres felkelést folytató Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK) szövetséges terrorszervezetnek és biztonsági fenyegetésnek tartja az YPG-t.

(MTI nyomán)

Reklám





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából