Ugrás a cikkhez
Reklám

Az országban nem szívesen látott bevándorlókat Dánia egy nehezen megközelíthető szigetre telepítené. Lindholm szigetén csak laboratóriumok, hangárok és egy krematórium található.




"Jelenlétük nemkívánatos Dániában, és ezt érezni fogják" – ezt írta Inger Stojberg migációügyi miniszter a Facebook-oldalára, miután pénteken a jobbközép kormány és a nacionalista Dán Néppárt megegyeztek abban, hogy bevándorlókat küldenek Lindholm szigetére.

Ezek az emberek olyan migránsok, akiket bűncselekmény miatt elítéltek, illetve a menedékkérelmüket ugyan elutasították, de valamilyen okból nem térhetnek vissza az anyaországukba. Ezek a migránsok ugyanis Dániában nem vállalhatnak munkát – írja a New York Times. A sziget, ahova ezeket a külföldieket száműznék, körülbelül három kilométerre található a szárazföldtől, két komppal lehet azt megközelíteni, és ebből az egyiket Virusnak hívják. A kompok ráadásul csak ritkán közlekednek Lindholmra.

A Dán Néppárt egyik szóvivője, Martin Henriksen azt mondta egy helyi tévécsatornának, hogy igyekeznek a járatok számát tovább ritkítani. "Olyan kényelmetlenné és drágává fogjuk tenni, amennyire csak lehetséges" – fogalmazott.

A szigetre telepített lakóknak kötelességük lenne minden nap jelentést adni magukról, és amennyiben ezt elmulasztják, börtönbüntetést kapnak.

A következő négy évben összesen 115 millió dollárnak megfelelő összeget fognak a szigeten a migránsok befogadására alkalmas infrastruktúra fejlesztésére fordítani, a telepítéseket 2021-től kezdenék meg.

A tárgyalásokat vezető pénzügyiminiszter, Kristian Jensen kiemelte, hogy a sziget nem lesz egyenlő egy börtönnel, de bentlakásos lesz: akit egyszer oda helyeznek, annak kötelező lesz a továbbiakban a szigeten aludnia.

(NYT - HVG nyomán)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából