Ugrás a cikkhez
Reklám

Matteo Salvini, olasz belügyminiszter, miniszterelnök-helyettes, Orbán nagy barátja és hazai nemzeti radikális körökben is nagyra tartott politikus, december 11-12-én látogatást tesz Izraelben - derül ki a Haaretz tudósításából. A hír nem túlságosan meglepő, tekintetbe véve az európai úgynevezett szélsőjobb jó ideje megfigyelhető Izrael-imádatát.

Az élesen bevándorlásellenes Salvini pártjához tartozó Guglielmo Picchi külügyminiszter-helyettes az izraeli Yisrael Hayom nevű napilapnak nyilatkozva közölte, hogy Róma – miként Csehotszág tette azt a közelmúltban – kulturális központ nyitását fontolgatja Jeruzsálemben.



Salvini olasz kommandósokkal (NOCS) pózol 2018 októberében (Remo Casilli / REUTERS)

Az olasz „szélsőjobboldali” politikus szerint az utóbbi időben drasztikus változás történt Európában Izrael megítélésének tekintetében. A 2019. májusában tartandó európai parlamenti választásokon „jelentős hatása lehet az Európai Bizottság Izraellel kapcsolatos magatartására nézve annak, ha az új jobboldali pártok megerősödnek” – fejtegette Guglielmo Picchi.

Mint ismert, Benjámin Netanjahu kormánya az utóbbi időben szorosabbra fűzte kapcsolatait széslőjobboldali nézetekkel megvádolt országok kormányaival, így például a magyar, az osztrák, a cseh, a Fülöp-szigeteki, illetve a brazil vezetéssel. Az elmúlt héten az izraeli kormányfő a CNN hírtelevíziónak adott interjújában arról beszélt, hogy a szóban forgó kormányzatok nem támogatják az antiszemitizmust, sőt kifejezetten dicsérte például Magyarország és Ausztria szerepét az antiszemitizmus elleni küzdelemben. Mint mondta, a zsidókra leselkedő veszély a szélsőbalról illetve a radikális iszlám felől fenyeget.



Orbán és Reuvén Rivlin izraeli elnök 2018. július 19-én Jeruzsálemben

Reuvén Rivlin izraeli államfő csütörtökön a CNN-nek adott nyilatkozatában úgy vélekedett, hogy az antiszemitizmus elleni harc a „neofasiszta” erőkkel együttműködve nem lehet sikeres. „Lehetetlenség, hogy azt mondjuk, csodáljuk Izrael államát, kapcsolatokat akarunk kialakítani vele, ugyanakkor neofasiszták vagyunk” – fejtegette Rivlin. Az izraeli elnök ugyanakkor interjújában nem részletezte, hogy pontosan mely politikai erőket tart „neofasisztának”.

P. - Kuruc.info





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából