Ugrás a cikkhez
Reklám

Mintegy kétszázezer ember vonult fel vasárnap Varsóban, hogy megünnepelje Lengyelország független államként való újjászületésének századik évfordulóját.

A rendőrség nagy erőkkel készült a menetre, miután tavaly több ország is elítélte, hogy a függetlenség napi demonstráción "nyíltan rasszista és idegenellenes jelszavak" is elhangoztak.

A menet élén – katonák gyűrűjében – Mateusz Morawiecki miniszterelnök, Andrzej Duda államfő, valamint a kormányzó párt, a Jog és Igazságosság (PiS) vezetője, Jaroslaw Kaczysnki vonult fel.

Az állami rendezvény és a hazafiak felvonulása az után esett egybe, hogy a PiS-kormányzat azt kérte a radikális jobboldaiaktól, tegyék át más helyszínre és időpontra saját felvonulásukat, ám a kérést a szervezők megtagadták, az illetékes varsói bíróság pedig nem tiltotta be a felvonulást.

"Egyértelmű határvonal van a patrióta viselkedés és a soviniszták és a nácik között" – nyilatkozta a miniszterelnök, s közölte: a hatóságok nem fogják eltűrni a "fasiszta" (!) szimbólumok megjelenését.

(HVG korrigálva)

Korábban írtuk: Vegzálják a Függetlenségi Menet szervezőit Varsóban, elmaradt a Romantikus Erőszak-koncert





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából