Ugrás a cikkhez
Reklám

Burkát, a teljes testet és arcot eltakaró muzulmán női öltözéket viselve közlekedett a 46 éves Redoine Faid, akit három hónapi bujkálás után szerdán fogtak el a francia hatóságok. A „szökevénykirály" – aki július elején három fegyveres segítségével, helikopteren szökött meg a Párizshoz közeli Réau fegyintézetéből – ugyanakkor éppen a Franciaországban nyilvános helyeken betiltott öltözéke miatt bukott le – közölte a párizsi főügyész.



Illusztráció (AP)

Francois Molins sajtótájékoztatóján elmondta: néhány nappal a szerda reggeli őrizetbe vétel előtt a nyomozóknak feltűnt egy nő, aki egy olyan burkát viselő embert vett fel a gépkocsijába, akiről azt lehetett gondolni, hogy férfi. A burkát viselő személy október 2-án este fél 11-kor kiszállt az autóból, bement a nőnek a Párizstól északra található Creil-ben található otthonába, ahol nem sokkal később egy másik burkát viselő ember is csatlakozott hozzájuk. „Ennek a körülménynek köszönhetően felgyorsultak az események, és a nyomozók ma hajnalban 4 óra 20 perckor előállították Redoine Faidot" - mondta az ügyész.

Faid mellett további hat embert, köztük egy testvérét, és annak fiát, valamint a lakástulajdonos nőt vették őrizetbe a hatóságok. Faid egyik másik unokaöccsét is letartóztatták néhány kilométerrel arrébb. A visszaeső bűnöző szülővárosban, néhány percre az otthonától bujkált a családja segítségével.

Korábban írtuk: Elfogták a legkeresettebb "francia" (azaz algériai) mesterbűnözőt

A francia hatóságok szerdán őrizetbe vették a 46 éves Redoine Faidot, alias „szökevénykirályt”, aki július elején három fegyveres segítségével, helikopteren szökött meg a Párizshoz közeli Réau fegyintézetéből, ahol 25 éves börtönbüntetését töltötte.



A "francia" gengszter 2010-ben (fotó: IBO/SIPA/AP)

Az AFP francia hírügynökség értesülése szerint Faid mellett további hat embert, köztük egy testvérét vették őrizetbe a hatóságok a Párizstól északra található Creil egyik lakásában. A műveletben mintegy 50-en vettek részt, a rendőrség mellett elitalakulatok tagjai is. A razzia során két kézifegyvert lefoglaltak. „A miniszter lemondott, de ez nem akadályozta meg a rendőrséget abban, hogy őrizetbe vegye Redoine Faidot” – ironizált Gérard Collomb belügyminiszter, akinek szerdán fogadta el lemondását Emmanuel Macron francia elnök.

„Redoine Fadd őrizetbe vétele ismét a nemzeti rendőrség professzionalizmusát bizonyítja” – üdvözölte a hírt Twitter-profilján Édouard Philippe francia kormányfő, aki méltatta a rendőröket „a három hónapon keresztül folytatott aprólékos munkáért” és „e mindenféle nehézség nélkül végrehajtott letartóztatásért”.

Faid filmbe illő jelenetek közepette szökött meg július első napjaiban a Párizshoz közeli Réau fegyintézetéből. Hatósági beszámolók szerint a szökést három fegyveres segítségével, helikopteren hajtotta végre. Azonban nem ez volt az első alkalom, hogy Redoine Faid hollywoodi akciófilmekbe illő akcióval megszökött: 2013-ban a francia-belga határtól nem messze, egy Lille melletti börtönben öt ajtót berobbantva eljutott a kijáratig, ahol túszul ejtett négy börtönőrt, mielőtt kijutott a szabadba.

Az egyik túszt már közvetlenül a börtönön kívül elengedte, a másodikat néhány száz méterrel odébb, a másik kettőt egy autópálya-pihenőnél hagyta, ahol autót váltott. Egyik túsznak sem esett bántódása. Faidot egy hónapi bujkálást követően fogta el akkor a francia rendőrség.

A 46 éves, Algériából bevándorolt szülőktől származó Faid több nyelven beszél, köztük héberül is, az első rablása után Izraelben bujkált, állítólag ortodox zsidónak álcázva magát. 2010-ben megjelent – börtönbüntetése alatt írt – könyvében leírta, hogyan lett „külvárosi piti tolvajból hírhedt, pénzszállító autók kirablására szakosodott gengszter”.

Faid Franciaország legkeresettebb szökevénye volt, áprilisban 25 év börtönbüntetésre ítélték egy 2010-es, meghiúsult fegyveres rablás megszervezéséért, amely során egy rendőrnő életét vesztette.

(MTI nyomán)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából