Ugrás a cikkhez
Reklám

Megszületett Jacinda Ardern, az új-zélandi miniszterelnök első gyereke. Ritka dolog az ilyesmi, ő a második olyan kormányfő, aki hivatali idejében szült. A 37 éves kormányfő kislánya egészséges, 3,31 kilogrammal született.

Ardern hat hétig lesz szülési szabadságon, utána megy vissza országot vezetni. Addig a miniszterelnök-helyettes Winston Peters tölti be a pozícióját.

A miniszterelnök októberben nyert választást a szociáldemokrata Munkáspárttal, ezzel ő lett a világ legfiatalabb női kormányfője. A programját a gyermekszegénység elleni harcra és a nők jogaira építette, de támogatókat szerzett azzal is, hogy ingyenessé tenné a felsőoktatást, és korlátozná a bevándorlást.

Amikor a választások előtt 3 hónappal pártelnökké választották a Munkáspártban, egy újságíró feltette neki a kérdést, hogy terveznek-e gyereket tévés párjával. Ardern a válaszában elfogadhatatlannak nevezte, hogy 2017-ben ilyet kérdezzenek, szerinte ez ugyanolyan, mint amikor a munkáltatók egy állásinterjú során az alapján döntenek egy fiatal nő felvételéről, hogy tervez-e születési szabadságra menni.

Egy másik interjúban azt mondta, nem ő lesz az első nő, aki több dolgot tud egyszerre csinálni.

Nem én vagyok az első nő, aki munka mellett gyereket is vállal, rengetegen csinálják ezt.

(BBC - Index)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából