Ugrás a cikkhez
Reklám

Csehországban a lakosság fele támogatja az azonos neműek házasságkötésének lehetővé tételét, míg 45 százalék ellenzi - derült ki egy országos felmérésből, amelynek eredményét szombaton tették közzé Prágában.

A CVVM közvélemény-kutató intézet májusi felmérése szerint a megkérdezettek 64 százaléka egyetért azzal, hogy az azonos nemű "párok" örökbe fogadhassák partnerük gyermekét. Ugyanakkor az emberek 48 százaléka azt is lehetővé tenné az aberráltaknak, hogy árva gyermekeket fogadjanak örökbe. Ezt a megkérdezettek 45 százaléka ellenezte.



A csehek fele támogatja őket - a 2017-es prágai Pride néhány résztvevője

Függetlenül a felméréstől, Csehországban a héten kiújult a vita a buzinászról. A képviselőház 46 képviselője csütörtökön a parlament elé terjesztett egy javaslatot, amely lehetővé tenné az azonos neműek házasságkötését. Válaszul erre a lépésre pénteken egy józanabb, 37 tagú képviselői csoport azt kezdeményezte, foglalják az alkotmányba, hogy a házasság kizárólag egy férfi és egy nő legalizált kapcsolata.

Alaposan megdolgozták a cseheket

Az alaposan megpuhított cseh társadalom nagymértékben toleráns az azonos neműek fajtalankodása iránt. A rendszeresen készített országos felmérésekből kitűnik, hogy míg 1990-ben csupán a lakosság 10 százaléka nyilatkozott kedvezően a buzikról, addig jelenleg ez az arány már 75 százalék. 2006-ban törvényesítették az azonos neműek bejegyzett partnerségét, és azt a gyalázatot épp úgy anyakönyvezik, mint a férfiak és nők házasságát. A bejegyzett partnereknek joguk van egymás egészségi állapotának megismerésére, a közös tulajdonra, az öröklésre, de legalább még gyermeket nem fogadhatnak örökbe. Az elmúlt több mint egy évtized alatt a pluszjogok egyre bővültek, a bejegyzett partnerség ma már majdnem egyenrangú a házassággal.



Gyorsan, gyereket a kezükbe! - a 2017-es prágai Pride résztvevői

Hát persze hogy a demokraták

Ezt a helyzetet szeretné megváltoztatni az a 46 képviselő (ANO, TOP 09, STAN, kalózok, kommunisták, szociáldemokraták), akik az első, természet- és istenellenes beadványt aláírták. “A jogrend javasolt módosításának alapelve, hogy az azonos nemű párok (sic!) és gyermekeik (sic!) családi élete ugyanolyan szintű védelmet élvezzen, mint a házastársaké és gyermekeiké, s egyforma legyen társadalmi státusuk is” – olvasható a beteg javaslat indoklásában.



Kiváló apák lesznek. Vagy anyák. Nem mindegy? - a 2013-as prágai Pride felhozatalából

Az európai civilizációban a házasság történelmileg „egy férfi és egy nő köteléke” és a „család alapvető szerepének megvalósítására csak egy ilyen kapcsolat képes” – állítja a normalitáspárti másik tábor. Ezt a beadványt 37 képviselő írta alá (kereszténydemokraták, polgári demokraták, szociáldemokraták, ANO, TOP 09, STAN). Ez utóbbi képviselői csoport azt javasolja, hogy az így meghatározott család védelmét az alkotmányban, konkrétan az ahhoz csatolt emberi szabadságjogok listájában rögzítsék. Szerintük az azonos neműek partneri kapcsolatának házasságként való hivatalos elismerése természetellenes.

Mindkét javaslatot először a kormány fogja megvitatni és véleményezni, s csak azután kerül a képviselőház és a szenátus elé. Hasonló vita már az előző választási időszakban is lezajlott, de a tavaly őszi választások miatt a parlament nem hozott semmiféle döntést.

(MTI nyomán)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából