Ugrás a cikkhez
Reklám

Az Öt Csillag Mozgalommal (M5S) és a jobbközép koalíció pártjaival is egyeztetett Maria Elisabetta Alberti Casellati, az olasz szenátus elnöke szerdán, miután az államfő megbízta, mérje fel a kormányalakítás lehetőségeit a parlamenti választások győztes formációi között. Sem az M5S, sem a Liga álláspontja nem változott az újabb egyeztetések során.

Maria Elisabetta Alberti Casellati a délután folyamán az összes érintett politikai erővel találkozott, egymást követően az M5S-szel, valamint a jobbközép koalícióhoz tartozó Ligával, a Hajrá Olaszországgal (FI) és az Olasz Testvérekkel (FdI).

Luigi Di Maio, az M5S miniszterelnök-jelöltje a találkozót követő rövid sajtónyilatkozatában kijelentette, jelenleg egyedül két erő képes politikai párbeszédre és közös kormányprogramra, az M5S és a Liga. Ismételten hangsúlyozta azonban, hogy pártja nem kíván a Liga vezette jobbközép egészével kormányt alakítani, főleg nem a FI-vel és ennek elnökével Silvio Berlusconival. Az M5S politikusa ultimátumot adott Matteo Salvininek a Liga vezetőjének: hétvégéig döntsön, kész-e közös kormányt alakítani az M5S-szel Berlusconi nélkül.

Feltűnő volt, hogy a szenátus elnökével tartott megbeszélésen a Liga csak frakció-vezetőivel képviseltette magát. Matteo Salvini más elfoglaltsága miatt távol maradt, de úgy nyilatkozott, hogy a március 4-i parlamenti választások eredménye szerint a jobbközép koalíciónak az M5S-szel közösen kell kormányoznia. Megjegyezte, hogy a jobbközép egységes marad, vagyis a Liga nem szakít Silvio Berlusconival. Hozzátette, az M5S magatartása arra utal, hogy Di Maio vagy nem akar kormányozni, vagy már megállapodott a balközép Demokrata Párttal (PD), és azzal lép kormányra.

Silvio Berlusconi kijelentette, a jobbközép kész a kormányzásra Matteo Salvini miniszterelnök-jelölttel. Hozzátette: az M5S-szel ellentétben a jobbközép nem emel vétót senkivel szemben. Valójában Berlusconi az egész választási kampányát az M5S feltartóztatására építette. A FI elnöke bejelentése szerint Maria Elisabetta Alberti Casellati csütörtökön újabb konzultációs kört tarthat. Az államfő péntekig adott időt neki, hogy felmérje, lehetséges-e a kormányalakítás az Öt Csillag Mozgalom és a Liga között.

Elemzők szerint Matteo Salvininek jelenleg nem éri meg felborítani a jobbközép koalíciót, az április 21-én Molise tartományban, április 29-én Friuli-Venezia Giuliában esedékes választások előtt.

Ha a szenátus elnökének egyeztetései kudarcot vallanak, az államfő újabb személyt nevezhet meg a kormányalakítás folytatására, talán M5S politikusait, Roberto Ficót, a képviselőház elnökét, vagy egyenesen Luigi Di Maiót bízhatja meg a kormányalakítási egyeztetésekkel. Ebben az esetben az M5S a balközép Demokrata Párttal (PD) próbálkozhat kormányt alakítani.

Olaszország 45 napja vár új kormányra. A 2013-as parlamenti választások után 61 napot vett igénybe a római kormány megalakítása. Akkor az államfő a győztes balközép koalíciót vezető Pier Luigi Bersanit bízta meg a kormányalakítással, de miután kudarcot vallott, egy harmadik személyt, Enrico Lettát nevezte ki miniszterelnöknek, akit egy év után Matteo Renzi váltott le, majd Paolo Gentiloni.

(MTI)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából