Ugrás a cikkhez
Reklám

Fáradtságra hivatkozva lemondott szerdán Htin Kiav mianmari elnök.

Az elnöki hivatala a Facebook közösségi portálon arról tájékoztatott, hogy Htin azonnali hatállyal lemondott, hogy kipihenhesse az államfő feladatokkal és kötelezettségekkel járó fáradalmait. Az alkotmánnyal összhangban a parlament hét munkanapon belül megválasztja az utódját – áll a hivatal közleményében.

A 72 éves Htin Kiav közeli szövetségese az országot de facto vezető Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kjinek, aki „állami tanácsadói” minőségben vezeti a kormányt, illetve a külügyi tárcát. Szú Kjí kulcsszerepet játszott abban, hogy az országot évtizedeken át vezető junta fokozatosan átadta az ország irányítását a polgári hatalomnak, de államfő nem válhatott belőle. Néhai férje és fiai is brit állampolgárok, a junta által megszövegezett alkotmány pedig tiltja azt, hogy olyan ember legyen az államfő, akinek közeli hozzátartozója nem mianmari állampolgár.

A helyi médiában már többször megjelentek híresztelések arról, hogy Htin Kiav beteg, de ezt kormányilletékesek tagadták.

Htin Kiavot két éve, 2016 márciusában választotta meg a parlament államfőnek, ebben a tisztségben jórészt ceremoniális feladatokat látott el. Szú Kji gyermekkori barátai közé tartozott. Hozzá hasonlóan Oxfordban, közgazdászként végzett. Egyetemi professzorként is dolgozott, de kipróbálta magát egy ipari vállalatnál, és az 1970-es évek végén a mianmari külügyminisztériumban viselt hivatalt.

Megválasztásáig a 2012-ben alapított és Aung Szan Szú Kji édesanyjáról elnevezett Dau Kin Kji Alapítványt vezette, amelynek célja, hogy segítse a szegény sorban élők oktatását és szakmai képzését. Aung Szan Szjú Kji több sorstársától eltérően az új elnököt sosem börtönözték be politikai tevékenysége miatt.

T Khun Miat, a najpjidói parlament alsóházának alelnöke szerdán bejelentette: lemondott hivataláról az ország képviselőházának elnöke, Vin Mjint. Vin Mjintet 2016 februárjában választotta elnökévé a mianmari törvényhozás alsóháza.

Ő már azon az elhíresült 1990-es választáson is nyert választókörzetében, amely után a katonai junta nem volt hajlandó átadni a hatalmat Aung Szan Szú Kji pártjának. A most 66 éves Vin Mjintet politikai tevékenysége miatt a diktatúra egy időre be is börtönözte.

(MTI)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából