Ugrás a cikkhez
Reklám

Ferenc pápa bocsánatot kért a papi pedofíliáról tett kijelentései miatt. A dél-amerikai látogatásáról Rómába tartó repülőgépen vele utazó újságírók hétfői beszámolói szerint a katolikus egyházfő igyekezett magyarázni a papok által elkövetett szexuális visszaélésekről tett korábbi kijelentéseit.

Az egyházfő a Chilében és Peruban folytatott látogatásáról útban hazafelé szokás szerint az őt kísérő olasz és külföldi újságírók kérdéseire válaszolt, és ismételten bocsánatot kért Chilében elhangzó szavaiért. Elismerte: „nem szerencsésen” fogalmazott, ezért szavai „arculcsapásként” érték az áldozatokat.

Chilei látogatása során az egyházfő védelmébe vette Juan Barrost, Osorno egyházmegye püspökét, akinek a leváltását hónapok óta követelik a dél-amerikai országban arra hivatkozva, hogy Barros megpróbálta eltussolni az egyik pap, Fernando Karadima által elkövetett szexuális visszaéléseket. A katolikus egyházfő úgy fogalmazott, hogy a vádak „rágalmak”.

Fernando Karadimát 2011-ben a Vatikán bűnösnek találta az említett vádban, s életfogytig tartó vezeklésre ítélte.

„Azon a napon, amikor akár csak egyetlen bizonyítékkal is szolgálnak nekem Barros püspökkel szemben, fel fogok szólalni” – mondta a pápa a múlt héten Iquiquében, ahol harmadik és egyben utolsó miséjét tartotta chilei látogatásán.

Barros püspököt Ferenc pápa nevezte ki 2015-ben Osorno egyházmegye élére, amit akkor heves tiltakozás kísért az országban. Karadima áldozatai szerint ugyanis Juan Barros tudott a visszaélésekről.

Barros kétszer is felajánlotta lemondását a püspöki székről, de Ferenc pápa mindannyiszor elutasította. Mostani chilei látogatása során a pápa Barros püspökkel misézett, és találkozott pedofíliaáldozatokkal is.

A papok által elkövetett szexuális visszaélésekkel szemben továbbra is a zéró tolerancia érvényes – mondta a pápa. Kifejtette, pápasága öt éve alatt 25 kegyelmi kérvényt kapott visszaéléssel elítélt papoktól, és mindegyiket elutasította.

(MTI)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából