Ugrás a cikkhez
Reklám

Már három nappal a jelölése előtt elhatárolódott Mihai Tudose miniszterelnök akasztásos kijelentésétől Viorica Dancila, a romániai kormánykoalíciós pártok miniszterelnök-jelöltje. A politikus azt is leszögezte azonban, hogy Románia egységes nemzetállami alkotmányos meghatározása nem képezi alku tárgyát.




Viorica Dancilanak a román Szociáldemokrata Párt (PSD) európai parlamenti csoportja vezetői minőségében kiadott szombati közleményére a Maszol.ro portál figyelt fel szerdán. A román hírügynökségek által szombaton idézett közleményben a politikus úgy vélekedett: megengedhetetlenek Mihai Tudose retorikájának “szélsőséges élű” elemei, amilyen például a halálbüntetésre való utalás.

Szerinte ugyanis ezek az európai értékekkel ellenkező kijelentéseknek tekinthetők. ”Figyelmeztetem a miniszterelnököt, hogy figyeljen oda jobban és felelősebben a saját kijelentéseire” fogalmazott a politikus. Hozzátette: nem kell olyan témákat és megközelítéseket feléleszteni, amelyek az európai értékektől való elrugaszkodásként értelmezhetők. Viorica Dancila hangsúlyozta: Románia egységes nemzetállami alkotmányos meghatározása nem képezi alku tárgyát.

Ez valamennyi román párt és román intézmény álláspontja, tehát ez a kérdés megkerülhetetlen. “Éppen ezért nem szükséges szerencsétlen megfogalmazásokkal alátámasztani olyan valamit, amivel mindenki egyetért” – fogalmazott közleményében a szociáldemokrata politikus. Kijelentése szombaton szinte észrevétlen maradt, ugyanis Viorica Dancila nem tartozott a PSD befolyásos polititikusai közé.

A Realitatea hírtelevízió által múlt szerdán telefonon kérdezett Mihai Tudose akkori miniszterelnök egy zászlóállítási kísérletre adott válaszával példázta, hogy miként viszonyul a magyar autonómiatörekvésekhez. A kormányfő felidézte: a zászlóállítási kísérletkor is világossá tette, hogy “ha a zászló lobogni fog, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is”.

Tudose hétfő este bejelentette lemondását, amelyről hivatalosan kedden tájékoztatta Klaus Iohannis államfőt, aki ezt tudomásul vette és Mihai Fifor védelmi minisztert nevezte ki ügyvivő kormányfőnek. A kormányzó szociáldemokraták aznap nőszervezetük elnökét, Viorica Dancila európai parlamenti képviselőt jelölték a miniszterelnöki tisztségre.

Korábban írtuk: Első alkalommal lehet női miniszterelnöke Romániának

Viorica Dancila európai parlamenti képviselőt jelöli Romániában a legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD) a miniszterelnöki posztra, amely Mihai Tudose hétfőn bejelentett lemondása nyomán üresedett meg. Erről a PSD végrehajtó bizottsága keddi ülésén döntött.



Dancila és a pártelnök, aki bűnözői múltja miatt nem lehet kormányfő

A mérnöki végzettségű, 54 éves Dancila 1988-ban szerzett oklevelet a ploiesti-i Olaj- és Gázipari Egyetemen, több mint két évtizede tagja a szociáldemokrata pártnak, 2006-ban politikatudományokból szerzet mesteri oklevelet. 2015 óta vezeti a szociáldemokraták nőszervezetét, 2009 óta tagja az EP-nek. 2008-2010 között abban a dél-romániai Teleorman megyében volt önkormányzati képviselő, amelynek megyei tanácsát Liviu Dragnea mostani pártelnök vezette.

A Digi 24 hírtelevízió úgy tudja: jelöltjük megválasztása előtt a szociáldemokraták megállapodtak abban, hogy nem nacionalista, hanem európai elkötelezettségű, Brüsszellel jó kapcsolatokat ápoló miniszterelnököt akarnak.

A hírforrás felidézte: Dancila egyike volt azoknak a szociáldemokrata politikusoknak, akik Carmen Dan belügyminiszter védelmére keltek és nyíltan bírálták az őt lemondatni próbáló Mihai Tudose kormányfőt. Dancila szerint Tudose korábban másik két nőt is "megalázott", amikor tavaly októberben eltávolította kormányából a bűnvádi eljárás alá vont Sevil Shhaideh miniszterelnök-helyettest, és Rovana Plumb környezetvédelmi minisztert.

Arra a kérdésre, hogy mennyire lesz szabad keze Dancilanak a kormánynévsor összeállításában, ha megkapja erre a megbízást az államfőtől, a pártülésről távozó Lia Olguta Vasilescu munkaügyi miniszter azt mondta: Romániának továbbra is politikai kormánya kell legyen, amelynek összetételéről a PSD vezetősége akar dönteni.

Tudose lemondását követően Klaus Iohannis államfő kedden Mihai Fifor védelmi minisztert nevezte ki ügyvivő miniszterelnöknek, szerdára pedig kormányalakítási egyeztetésre hívta a parlamenti pártokat. Kinevezése esetén Dancila lehet Románia első női miniszterelnöke.

(MTI)

Korábban írtuk: Lemondott Mihai Tudose - nyugalom, nem a magyarok akasztása miatt, a Szociáldemokrata Párt megvonta a bizalmat





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából