Ugrás a cikkhez
Reklám

Dzsibrán Basszíl libanoni külügyminiszter csütörtökön bejelentette, hogy javasolta országa kormányának nagykövetség létrehozását Kelet-Jeruzsálemben, ezzel jelezve, hogy Libanon e várost ismeri el Palesztina fővárosának.

“Átadtam a javaslatot a kormánynak egy libanoni nagykövetség létrehozásáról Kelet-Jeruzsálemben, Palesztina fővárosában, és területcserét javasoltam Mahmúd Abbász palesztin elnöknek erre a célra Libanon és Palesztina között” – írta Twitter-profilján Basszíl.

Az NNA libanoni állami hírügynökség jelentése szerint a kormány úgy határozott, hogy miniszteri bizottságot hoz létre a külügyminiszter által benyújtott javaslat kivizsgálására. A bizottság elnöke Szaad Haríri libanoni kormányfő lesz – tette hozzá az NNA.

Az iszlám országok vezetői szerdán az Iszlám Együttműködés Szervezetének (OIC) Isztambulban tartott rendkívüli ülésén elfogadott zárónyilatkozatukban Palesztina fővárosává nyilvánították Kelet-Jeruzsálemet. Az ülésen libanoni részről Michel Aun elnök vett részt.

Az OIC egy héttel azután tartott rendkívüli tanácskozást, hogy Donald Trump amerikai elnök a múlt szerdán kijelentette: Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosának, és odaköltözteti az amerikai nagykövetséget. Az amerikai államfő döntése komoly felháborodást és tüntetéshullámot váltott ki a muszlim országokban. Törökország pedig az OIC soros elnökeként rendkívüli ülésre hívta össze a szervezetet.

Libanonnak jelenleg nincsen diplomáciai képviselete a palesztin területeken.

(MTI)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából