Ugrás a cikkhez
Reklám

A kenyai legfelsőbb bíróság hétfőn megerősítette Uhuru Kenyatta elnök októberi választási győzelmét, elutasítva az ellenzéki bojkott mellett megtartott voksolás érvénytelenné nyilvánítására vonatkozó kérelmeket.

Az október 26-i választást emberi jogi aktivisták és politikusok is bírálták.



Uhuru Kenyatta újonnan megválasztott kenyai elnök beszédet mond Nairobiban 2017. október 30-án, miután a választási bizottság bejelentette, hogy a hivatalban lévő Kenyatta győzött a szavazatok 98,2 százalékával a megismételt kenyai elnökválasztáson. Az október 26-ra kiírt, csalás gyanúja okán megismételt és az ellenzék által bojkottált elnökválasztást elnapolták Kenya több körzetében a halálos áldozatokkal járó zavargások miatt (MTI/EPA/Daniel Irungu)

Raila Odinga ellenzéki vezető beadványát követően a legfelsőbb bíróság szeptemberben szabálytalanságok miatt semmisnek nyilvánította az augusztusi elnökválasztást, és új szavazást rendelt el. Ez volt az első alkalom, hogy egy afrikai törvényszék kifogással élt az elnökválasztást illetően.

A belpolitikai bizonytalanság tüntetésekhez és utcai összecsapásokhoz vezetett, amelyekben augusztus óta több tucatnyian haltak meg. Odinga a nemzetközi közösség közbelépését sürgeti.

(MTI)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából