Ugrás a cikkhez
Reklám

Az Európában készülő autók átlagfogyasztása 42 százalékkal magasabb a gyárak által megadottnál, jelentette egy nemzetközi kutatóközpont. A riasztó adatot a Tiszta Közlekedés Nemzetközi Tanácsa (ICCT) hozta nyilvánosságra. A független szakembereket tömörítő Tanács azon szervezetek egyike volt, amelyek két éve feltárták a Volkswagen konszern amerikai, máig hullámzó dízel-botrányát.

A gépjárművek “hivatalos” és valódi fogyasztása közötti különbség soha nem volt olyan nagy, mint most, olvasható az ICCT jelentésében. A különbség 2013-ban, amikor az eredményeket először hozták nyilvánosságra, 25 százalékos volt, majd “csak” 15 százalékra mérséklődött. A háttér: a gyárak laboratóriumi körülmények között, zárt helyiségben, álló kocsiban járatják a motorokat, így fogyasztásuk köszönő viszonyban sincs azzal, ami normális használatban, városokban, országutakon autózva jelentkezik.

Behajtási díjjal szorítják ki a dízelautókat Londonból
Újra rájár a rúd a dízelautókra. Közel 7500 forintos díjat kell fizetniük a legszennyezőbb kocsiknak, ha be akarnak hajtani London belvárosába. 2019-re „ultraalacsony kibocsátású” zónává akarják változtatni London belső kerületeit a városatyák.

A botrányok után az EU sokkal szigorúbb mérési rendszabályokat írt elő, amelyeket ezekben a hónapokban kell a gyártóknak fokozatosan bevezetniük. Az ICCT kutatói azzal számolnak, hogy ezekkel a reálisabb módszerekkel a hirdetett és a valódi fogyasztás közötti különbség mintegy 20 százalékra csökken majd.

Ugyanakkor fontosnak tartják, hogy szigorúan büntethessék a továbbra is trükköző, hamis adatokat közlő autógyárakat – különben nem várható érdemi változás. Egyébként azzal is számolni kell, hogy a Unió által 2021-re előírt, a kocsik károsanyag-kibocsátását tovább csökkentő normákat a gyártók nem fogják tartani.

(Piac és Profit - FAZ)

Kapcsolódó:

- Négy világváros kitiltja a dízelautókat - London is szigorít, de a szakértő szerint nem várható nagy előrelépés

- A Volkswagen-sztori III.: Az új front: a károsanyag-kibocsátás





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából