Ugrás a cikkhez

Izrael nem fogadja el a két palesztin szervezet, a Hamász és a Fatah között csütörtökön aláírt megbékélési megállapodást, ha a Hamász mozgalom nem teszi le a fegyvert, illetve ha nem ismerik el Izrael Államot – olvasható az izraeli kormányfő, Benjámin Netanjahu hivatalának közleményében.

A közlemény szerint bármilyen megállapodásnak a Hamász és a Fatah között meg kell felelnie a nemzetközi egyezményeknek, valamint a közel-keleti kvartett – az Egyesült Államok, Oroszország, az Európai Unió és az ENSZ – feltételeinek, elsősorban azonban el kell ismerniük Izraelt, a Hamásznak pedig le kell tennie a fegyvert. Netanjahu hivatala figyelmeztetett: amíg a Hamászt le nem fegyverzik, Jeruzsálem az összes gázai terrorcselekményért a palesztin mozgalmat teszi felelőssé.

A közleményben hozzáfűzték, hogy Izrael egyelőre figyelemmel követi a fejleményeket, és azoknak megfelelően fog eljárni.

A megbékélési egyezményt Azam al-Ahmad, a Fatah delegációjának vezetője és Szalah al-Harúri, a Hamász elnökhelyettese a Kairóban folytatott kétnapos egységtárgyalásokat követően írta alá. A felek szándéka szerint december 1-jéig megegyezésre jutnak valamennyi vitás kérdésben, egyebek mellett a régóta esedékes parlamenti és elnökválasztásról.

A megbékélési tárgyalások korábbi szakaszaiban úgy tűnt, hogy míg a Hamász a közigazgatás felelősségétől megválna, fegyveres szárnyát megtartaná. Ezt Mahmúd Abbász palesztin elnök elutasította, mondván: nem fogadja el a Hezbollah modelljét, vagyis azt, hogy a Libanonban meghonosodott gyakorlat szerint a Hamász – fegyvereit megtartva – „állam az államban" maradjon, miközben a civil közigazgatás ügyeit átengedné a kormánynak.

A megbékélési tárgyalások egy névtelenséget kérő résztvevője azt mondta: a megállapodás egyik eleme, hogy a ciszjordániai Palesztin Hatóság 3 ezer rendőrt fog vezényelni a Gázai övezetbe és az Izraellel és Egyiptommal határos térségekbe. Ez utalhat arra is, hogy a Hamász – legalábbis valamilyen szinten – hajlandóságot mutatott a lefegyverzésre.

(MTI nyomán)



Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából