A svéd rendőrség engedélyt adott egy „neonácinak” bélyegzett szervezet számára, hogy felvonulást tartson Gothenburg városában. Az elképzelések szerint a menet az ottani zsinagóga közelében fog elhaladni. A „lázadás az árulók ellen” jelszó alatt meghirdetett demonstrációt szeptember 30-ra tervezik – hacsak a helyi zsidó közösségnek nem sikerül a hazafias rendezvény megtartását megakadályoznia.    

De nem csupán a tervezett felvonulás útvonalával van baj, hanem annak időzítésével is: a „gaz neonácik”, vagyis az Északi Ellenállási Mozgalom ugyanis a demonstrációt jom kippur napján tervezi megtartani, ami végképp kihozta sodrukból a zsidókat. „Ez (mármint a jom kippur) az évnek az a napja, amikor sok zsidó, aki egyébként nem jár zsinagógába, mégis megjelenik ott. A rendőrség úgy döntött, ezen a napon engedélyezi a neonáci Északi Ellenállási Mozgalom számára, hogy tagjai végigvonuljanak Gothenburgon, és egy kőhajításnyi távolságban haladjanak el a zsinagóga mellett” – panaszkodott Aron Verständig, a Svéd Zsidó Közösségek Hivatalos Tanácsának elnöke, valamint Allan Stutzinky, a gothenburgi zsidó közösség vezetője a Svenska Dagbladet  című lap hasábjain.



Az Északi Ellenállási Mozgalom egyik felvonulása

A két zsidó vezető nyilatkozatában az idehaza is jól ismert érvekkel állt elő: „Eltekintve attól, milyen félelmet okoz a (tervezett rendezvény) közösségünk biztonsága szempontjából, a felvonulás rossz emlékeket idéz fel a zsidók számára. A holokauszt idején nem volt szokatlan, hogy a német nácik legszörnyűbb tetteiket a zsidó naptár legfontosabb napjain hajtották végre.” A svédországi zsidó tanács kérelmet nyújtott be a hatóságokhoz, hogy változtassák meg a felvonulás engedélyezésére vonatkozó döntésüket.

Az Északi Ellenállási Mozgalom eredetileg a város főterén kívánta megtartani a „Felkelés az árulók ellen” jelszó jegyében szervezett demonstrációját, később azonban úgy döntöttek, megváltoztatják a felvonulás útvonalát, és elhaladnak a zsinagóga közelében. A zsidó vezetők azonban úgy vélik, a „neonácik” nem mehetnek a zsinagóga környékére sem, szerintük ugyanis őket a „periférián kell tartani, ahová valók”.

De miért is akarják a „perifériára” helyezni az Északi Ellenállási Mozgalmat? Nos, a szervezet szerint a politikusok úgy a svéd, mint az európai parlamentben a határok teljes megnyitásán munkálkodnak, amelynek következménye az idegenek példátlan inváziója. A hazafiak éles kritikával illetik azokat az újságírókat is, akik a tömeges bevándorlás pusztító következményeit igyekeznek elleplezni, miközben mindent megtesznek annak érdekében, hogy elhallgattassák az igazság kimondóit. Az Északi Ellenállási Mozgalom úgy véli, árulást követnek el a svéd nemzet ellen azok a politikusok és újságírók, akik a tömeges bevándorlás ösztönzésén munkálkodnak.



A svéd nép biztonságának szavatolása és megmaradásának biztosítása érdekében nem készül akcióterv

Az Északi Ellenállási Mozgalom nem ismeri el törvényesnek a jelenlegi svéd kormányt, azt bűnözők gyülekezetének tekinti. A svéd hazafiak úgy vélik továbbá, hogy a „fősodratú média” nem teljesíti kötelességét, ami a kormányzat felügyelete és ellenőrzése lenne. Ehelyett a nagy médiacégek az uralkodó rétegek propagandaeszközei, és a nép ellenségei. Napjaink politikusai és újságírói többségükben tolvajok és árulók – vallja a „neonácinak” bélyegzett mozgalom, melynek meggyőződése, hogy „amennyiben egy kormány hatalmát tudatosan egy nép tönkretételére használja, fellázadni a kormány ellen nem csupán jog, de minden állampolgár kötelessége is.”

Furcsa lett volna, ha nem szólal meg az ügyben a svéd miniszterelnök is. „Hamarosan összegyűlnek (a „neonácik”) Gothenburgban. Ami ijesztő” – jelentette ki Stefan Löfven kormányfő a parlament keddi megnyitó ülésén. „A kormány összehangolja a a munkáját a rasszizmus és a gyűlölet-bűncselekmények ellen, egy nemzeti akcióterv keretében. Vannak olyan szervezetek az országban, amelyek veszélyesebbek, mint valaha. A kisebbségek és a vallások biztonságát erősíteni fogjuk” – közölte a svéd miniszterelnök, akinek a jelek szerint esze ágában sincsen „akciótervet” felállítani a svéd nép biztonságának szavatolása és megmaradásának biztosítása érdekében.

Perge Ottó - Newsweek - Revoltera nyomán